A Válasz Online interjút közölt Korniss Péterrel. A Kolozsváron született, 90. évében járó fotográfus az interjú keretében elmondta: 1957–1966 között az állambiztonság hálózati személye volt. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas magyar fotográfus, fotóriporter bocsánatot kért múltja miatt.

„– Miért kezdeményezte ezt a beszélgetést?

– Ez életem legnehezebb interjúja, mert szégyenemről kell vallanom. Az állambiztonsági iratok publikálásával sok ezer egykori hálózati személy neve jelenik meg a nyilvánosságban. Mindegyik mögött emberi sors áll. Az én hatos kartonom mögött is. Ezért azt szeretném, ha én mondhatnám el, mi és miért történt, s nem találgatások, sejtetések alapján ítélnének meg.

Csúnya folt ez rajtam, de lesújtana, ha a hálózati múltam miatt a munkámra árnyék vetülne.

Utoljára 1963-ban találkoztam az állambiztonság embereivel, de mint a hatos kartonomról megtudtam, csak 1966-ban zártak ki a hálózatból. A lényeg azonban az, hogy amikor 1967-ben először eljutottam Székre fotózni, már semmilyen kapcsolatban nem álltam a titkosrendőrséggel. 

– Az elmúlt évtizedekben folyamatosan láttak napvilágot ügynökügyek. Miért nem korábban állt a nyilvánosság elé?

– A szégyen miatt képtelen voltam erre. Elsüllyesztettem magamban a történetet, azt gondoltam, jelentéktelensége miatt talán már emléke sincs az egésznek az archívumokban.

– Mikor tudta meg, hogy van írásos nyoma egykori hálózati tevékenységének?

– Nyolc-tíz évvel ezelőtt egy Németországban élő magyar történész, Kiss Eszter a Humboldt Egyetemen disszertációt írt a magyar fényképészet 1989 előtti történetéről. Sok időt töltött itthon a kutatásaival, minden fotósnak utánanézett az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. A könyv formában is megjelent disszertációban összefoglalta az 1956-os múltamat, de nincs benne szó az érintettségemről. Amikor megjelent a könyv, Eszter eljött hozzám és letette elém a hatos kartonom levéltárból kikért másolatát.

Azt hittem, szívszélhűdést kapok.

Magyarázta, mi mit jelent a kartonon, de én alig láttam-hallottam. Később megkérdeztem tőle, miért nem írta ezt meg rólam? Azt mondta, ezt akkor alaposan átbeszélte kollégáival és így döntött. Azóta sokat gyötrődtem, megszólaljak-e, aztán a hatos kartonok publikálása eldöntötte a kérdést. Bocsánatot kell kérnem, amiért csak most beszélek erről és sokáig homokba dugtam a fejem.”

A teljes interjút itt olvashatják el.