A szerdán nyilvánosságra került ügynökaktákban sok olyan ismert személyiség szerepel, akinek eddig is publikus volt ügynökmúltja.

A Nyitott Akták oldalon megtalálható Szikora Róbert, az R-Go frontemberének adatlapja is, írja az Index. Az adatok szerint az énekes-dalszerző fedőneve NANU-NANU volt.

Szikora Róbert szerdán megszólalt erről az Indexnek:

kijelentette, hogy nem jelentett senkiről sem. 

„Az R-Go megalakulásától kezdve fontos ember voltam. Ha Budapesten vagy egy vidéki nagyvárosban fontos koncertünk jött, akkor le kellett ülni az ORI akkori vezetőjével, a Bulányi elvtárssal beszélgetni. Ennek az volt a lényege, hogy átbeszéljük, milyen koncertre számíthatnak, ne legyen balhé, illetve nem mondjak semmit, ne szóljak be a rendszernek, ne mondjam azt, hogy a Jóisten veletek van. Szerették volna ha jelentéseket írok, de nem kértek rá és nem is tettem ilyet. Ez abszolút kizárt” – mondta Szikora Róbert,

aki szerint meg sem próbálták őt beszervezni.

Hozzátette: „Az útlevélosztályon, amikor átadták a külföldi koncertek előtt az útlevelem, a szemedbe néztek, és azt mondták, hogy Szikora elvtárs, azért ha valamit hall, mondj el nekünk, és ne találkozzon újságírókkal, ne mondjon semmit disszidenseknek se a rendszerről, se arról, hogy maga mit tervez vagy mit nem tervez. A biztonságra játszottak. Veszélyes embernek számított, akinek mikrofon volt a szája előtt, megfigyelték őket” – fűzte hozzá.