A pályázati folyamat átláthatóságát és a kiválasztás szempontjait is kifogásolta Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A Szöllősi Györgyi által vezetett beszélgetésben arról is beszélt, hogy a tantestületeknek túl kevés időt adtak a pályázatok véleményezésére, miközben a döntéshozók maguk sem tartották a korábban meghirdetett határidőket.
November 5-én kezdik meg munkájukat az új tankerületi igazgatók. A 60 tankerületi központból 55 élére választottak vezetőt, öt helyen azonban érvénytelen lett a pályázat, ezért új eljárást kell kiírni. A kiválasztási folyamatot több pedagógus-szakszervezet és a Tanítanék Mozgalom is bírálta.
Átláthatatlan volt a kiválasztás
Törley Katalin szerint már a pályázatok benyújtásakor is akadtak problémák: a jelentkezők nem kaptak automatikus visszaigazolást arról, hogy az anyagaik megérkeztek. A tantestületeknek és az önkormányzatoknak ugyan lehetőséget biztosítottak a pályázatok véleményezésére, erre azonban nagyon rövid határidőt szabtak. Elmondása szerint egyes intézményekben ez komoly nehézséget okozott, sőt voltak olyan igazgatók is, akik akadályozták, hogy kollégáik véleményezzék a pályázatokat.
„Nem tudjuk, hogy mi alapján” – fogalmazott a kiválasztásról. Azt sem lehet tudni szerinte, hogy pontosan milyen testület vagy kik hozták meg a döntést a véleményezések figyelembevételével. A kinevezéseket a miniszter tette meg a Klebelsberg Központ vezetőjének javaslatára, de a döntés szempontjai nem ismertek. A pályázókat ráadásul személyesen sem hallgatták meg.
Átmeneti időszakra szólhatnak a kinevezések?
A beszélgetésben szóba került az is, hogy a tankerületi rendszer átalakításáról egyelőre kevés konkrétum ismert, miközben az új vezetőket öt évre nevezik ki. Törley szerint a pályázóknak ezért nehéz lehetett olyan terveket készíteniük, amelyek pontosan illeszkednek a jövőbeli feladatokhoz és elvárásokhoz.
A Tanítanék Mozgalom alapítója úgy látja, a tankerületi rendszer megszüntetése nem történhet egyik napról a másikra. A korábbi, önkormányzati fenntartású modellhez való visszatérést sem tartja egyszerű megoldásnak, hiszen annak is voltak problémái, és nem minden önkormányzat lenne képes vagy hajlandó ismét iskolákat fenntartani. Szerinte ezért szakmai vitára és több lehetséges koncepció mérlegelésére van szükség. Az új tankerületi vezetők kinevezését sokan inkább egy átmeneti időszak részeként értelmezhetik.
Szemléletváltásra lenne szükség az oktatásban
A műsorban a pedagógusképzés megújítása és az új Nemzeti alaptanterv is szóba került. Törley szerint az oktatási rendszer átalakításához nem elegendő a szervezeti változtatás: a pedagógiai kultúrában is szemléletváltásra van szükség. Egy előíró, szelektív rendszer helyett demokratikusabb, együttnevelésre épülő oktatást képzelnek el, amelynek szervezeti és tartalmi kereteit is ki kell dolgozni. Ehhez a pedagógusok alapképzésének és továbbképzésének megújítása egyaránt fontos.
Az új Nemzeti alaptanterv elkészítésére Törley becslése szerint legalább egy-két évre lehet szükség. Hangsúlyozta, hogy széles körű szakmai vitára van szükség, mert a tartalmi követelményekről eltérő elképzelések léteznek. Szerinte nem lenne szerencsés elsietni a munkát: „Nem lenne jó egy olyan NAT, amit rögtön ki kell dobni, úgyhogy kell neki időt adni.”