(...)

A parlamenti bejelentés után százával jöttek a tiszás kommentek, nem tetszett a jelölt, az egyik kommentelő szerint “ Laczkó Andrea” (vélhetőleg Laczó Adriennre gondolt a szerző) a helyes jelölt. A közösségi média segítségével kormányzó Magyar Péter kapcsolt és jelezte, hogy nem valószínű, hogy a párt és a kormány elfogadja Baka jelöltjét.

Baka András a nem létező tekintélyét rombolta volna, ha nyomban új jelöltet nevez meg, ezért egy számára ismerős történelmi példához nyúlt. Az általa példaképnek tekintett Sólyom László 2008-ban, amikor lejárt a Legfelsőbb Bíróság akkori elnökének  mandátuma, nem egyeztetett a pártokkal és Baka Andrást jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára. Mivel a jelöltet leszavazták, Sólyom egy másik jelöltet választott, de az sem ment át. Ez ment négy alkalommal és eltelt egy év úgy, hogy a harmadik hatalmi ágnak nem volt vezetője.Végül az ötödik jelölés úgy lett eredményes, hogy Sólyom közölte a Fidesz elnökével, ha nem szavazzák meg jelöltjét lemond. Baka legfőbb bíró lett.

Emelett a rendszerváltás után egyetlen nyílt, sikeres parlamenti elutasítás volt a legfőbb ügyészi poszt kapcsán, talán nem meglepő, hogy ez is kinek a nevéhez köthető. 2006.  július 3-án Sólyom László – pártokkal előzetesen nem egyeztetve – Horányi Miklóst jelölte. Az MSZP–SZDSZ többség 154 igen / 194 nem arányban leszavazta. Indok: kevés ügyészi vezetői tapasztalat, Polt Péterhez kötődés. Sólyom nem jelölte újra ugyanazt a személyt. Később Kovács Tamást választották meg.

(...)