(...)
A Deutsche Welle és más médiafelületek futószalagon gyártják a tartalmakat arról, hogy mi lesz Merz „kancellár” meg a „centrizmus” sorsa, miközben a hétköznapi embereket a legkevésbé sem ez érdekli.
A nyugati média szakmányban gyártott individualizáló „elemzései” kapcsán muszáj kiemelnem, hogy nem, a parlamentáris demokrácia négyévente szervezett szavazósdijai nem arról szólnak, hogy Merz úr ezek után nyugdíjba vonul, vagy a Rheinmetall igazgatói boardjában adnak neki egy széket, esetleg folytatja a tőke hű szolgálatát „kancellárként”, hanem arról, hogy melyik párt mit javasol megoldásként a társadalmi problémákra – és ezen a rettentően szűkös és fantáziátlan palettán az emberek, kénytelen-kelletlen, melyikre böknek majd rá.
Senkit nem is kell érdekeljen, hogy melyik kiszavazóshow-celebnek merre ível a karrierje, vagy szakad meg éppen. A képviseleti politika nem valamelyik éneklős műsor, hanem a szavazások végeredményén múlhat például, hogy egy egyedülálló nő a három gyerekkel, a két állása mellett az uraknak oda kell-e dobja a fizetése felét, hogy meghúzódjon valami panelban, vagy élhet decensen a világ (még) egyik leggazdagabb országában. A „sajtó”, ezzel szemben, ezerrel pörgeti az individualista történetszövést: vajon X és Y mit lépnek, és mi lesz Z és W párttal?
Garantálom, hogy sok mindentől rossz álmaik vannak ma az embereknek, de attól, hogy Merz úrnak megmarad a pozija vagy sem, még senki nem pislogta végig az éjjelt.
Számomra arról szól a történet, hogy az uraknak mostmár tényleg mindent, és még az életünk is oda kell dobni, vagy esetleg az általunk megtermelt javakból valamit visszadobnak elénk?
Nem a kevesek karrierútja az érdekes, nem az idióta címkék meg nevetséges, ezerszer cáfolt politológiai téveszmék, hanem az, ami elkerüli a propaganda figyelmét: a milliók élete, akikről szólni kellene, akikhez szólni kellene.
(...)
