Ezt az alakot, akit a sors csapásaként, meg három és félmillió félhülye magyar választópolgár rövidlátó ostobaságaként, kicsinyességeként, irigységeként és bosszúszomjas frusztrációjaként az ország élére és a nyakunkra ültettek az égvilágon semmi nem érdekli önmagán kívül.
Magyar Péter csak az alantas ösztönei kielégítésén munkálkodik, derékon alul, a gatyáján belül képes csak gondolkodni, emberi kapcsolatai nincsenek, irányítani, normálisan kommunikálni, emberi módon, őszintén megnyilvánulni nem tud. Derékon fölül pedig csak a mérhetetlen nárcisztikus egója tölti be.
Mindez nem szomorú, már nem is dühítő, egyszerű tényállás.
Lesz@rom Magyar Pétert.
Lesz@rom a kományát is, túléljük őket, túléltünk eddig mindent.
De hogy nem felejtünk, az is biztos.
Szégyen tiszásnak lenni, és nem árt, ha a közös szégyenük mellé felkészülnek egy közös számonkérésre is. Kezd elfogyni a türelmünk.
A további hozzászólások és válaszok megtekintéséhez jelentkezz be.