(…)
Az, hogy Lannert Judit, az oktatási miniszter
semmit sem ért a sport lélektanából, közösségformáló erejéből és varázsából, aggasztó.
Nem olvasta a kancellár, Helmut Kohl okfejtéseit sem, aki azt mondta, hogy a háborúban agyonvert, porig rombolt, lelkében is megnyomorodott Németország az 1954-ben szerzett világbajnoki címével öntött erőt magába, és kezdett feltápászkodni a padlóról.
Lannert Judit azt sem érti, hogy a válogatott közelgő, Ukrajna elleni mérkőzése is egy többféleképpen is fontos rituálé, a nemzet összetartozásának és történelmi értelemben is vett metaforája lesz. Mit akar egyáltalán a miniszter asszony? Miként szeretné majd a közoktatás programjába illeszteni a testet és lelket is pallérozó sportot? Vagy pont az a helyzet, hogy nem is szeretné?
Inkább heveredjenek el a szivárvány színű plüsspárnákon az óvodások, és lapozgassák a Csipkejózsikát.
(…)