Az Alkotmánybíróság tegnapi egyhangú döntése kimondta: az Orbán-kormány által az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. Igazunk volt. Évek óta ezt mondjuk. Számos bírósági pert megnyertünk. Az Alkotmánybíróság most pontot tett a vita végére.
Belegondolni is szörnyű, hogy az Orbán-kormány hány százmilliárd forintot vett el az önkormányzatoktól, köztük a fővárostól. Mi mindent tudtunk volna adni a budapestieknek és az országnak az elkobzott százmilliárdokból.
Az Orbán-kormány bűneit ezen a területen is az új kormánynak kell orvosolnia. Pontosan tudjuk, hogy ez emberfeletti feladat, hiszen a Fidesz nemcsak az önkormányzatokat fosztotta ki, de a központi költségvetést is.
Korrekt és mértéktartó partnere vagyunk a kormánynak, hogy elkerüljük a főváros pénzügyi összeomlását, és megalkossunk egy fenntartható és igazságos finanszírozási modellt a főváros és a többi önkormányzat számára.