„2027. január 1-től 10%-kal emeljük a megváltozott munkaképességűek ellátását. A rokkantsági és rehabilitációs ellátást is. 65 éves kor felett rájuk is vonatkozni fog a nyugdíjminimum 120 ezer forintra emelése” – közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon.
Kommentelők tömege írta meg véleményét a bejegyzés alatt, ezekből következik egy szemle:
„Ez remek hír! Akkor a havi 8700ft helyett már majdnem 10.000ft lesz amit kapok ???? Lassan úgy érzem megérte egy életre lenyomorodni üzemi balesetben.”
„Az pont 2000ft lepesrol lepesre :))”
„49 éves rokkant vagyok, gyerekkorom óta több krónikus betegséggel élek. Sosem voltam fideszes.
Annyira reméltem, hogy Orbán bukása után emelik a nyomorúságos 63 ezer forintomat! Talán meg sem érem a 65 éves kort. A sok fidesz-szavazó öreg nyugdíjas meg jól járt.????”
„Mi a helyzet azokkal akik 80%-os rokkantak, fogyatékosak, csak gágogni tudnak és hörögni, nyilván ők soha nem dolgoztak és nem is tudnak dolgozni, de van olyan, aki 28 500-at kap rokkantsági ellátás ra, és a fogyatékossági járulékkal együtt 50 000 Ft-ot- kapnak havonta, és ebből tartsák el a szülei a már felnőtt korú „gyereküket”. Ez a gyógyszerre nem elég! Na most ezek 10%-os emelést kapnak?”
„Húzd bele f@rkad ennyit Orbán is adott. 6000 forintos emelés. Köszi. ????”
„Ezt megint sikerült elcseszni. Így folytatjátok, nem lesz jó...”
„Az a probléma(Tiszelet a kivételnek),hogy megállás nélkül mindent(is) követeltek.Ez már nekem kellemetlen.
Attól mert segítettünk rendszertváltani, nem azt jelenti,hogy mindent Ti mondjatok meg ,sokan fordítva ülitek meg a lovat Emberek.☝️”
„Volt egy választási ígéret, konkrétumokkal, és most sokan úgy érzik /jogosan?/hogy becsapták őket, az tény hogy nem ez volt az ígéret amit most bejelentettek!”
„Ha nem vagyok 65 éves, de 100%-osan rokkant, akkor nekem már nem jár a 120 ezer forint. Így jár, aki bénának születik. Köszönöm szépen!”
„39 évesen, 16,5 évvel leszázalékolva rokkantsági ellátást, havi 40ezer3 forintot beosztom még jobban. Dolgozni nem tudok.
Köszönöm szépen”
„Ismét trükkös nesze semmi fogd meg jól!A kampány során nem erről volt szó!Nem gond zuhan a támogatás szépen!Biztos jó lesz ez hosszútávon!Tisza szavazó!”
„most ezt nem nagyon értem. aki FOT-ot kap és rokkantsági járadékot annak sem hú de magas a jövedelme főleg aki szoc intézményben él mint én és sokan mások mert a jövedelmünk 80 százalékát le perkáljuk havi térítési díjként. ki lehet számolni, hogy mennyi marad az embernek. segítek, rohadt kevés kb 20000 ft és abból kéne vegyél meg mindent amt az intézmény nem áll pl tisztálkodási szerek, RUHA, CIPŐ, kiegészítésként kaja mert sokszor annyira finom és annyira sok, hogy még 1 ovisnak sem lenne elég. és akkor még nem beszéltem arról, hogy el járnánk néha-néha szórakozni, mozi, kaja, stb. de tudom- tudom mi maradjunk a 4 fal között nekünk nem kell semmi. mi csak akadály vagyunk, rontjuk az összképet meg hasonlo megjegyzések jöhetnek. csak 1 gond. az, hogy én már több mint 20 éve úgy élek, hogy kb fillérre kiszámolom kövi hónap elejéig a pénzemet és kb a rohadt kaján kívűl semmi más nem az én érdemem amiket felsoróltam ruha, cipő, stb hanem a családom meg 1-2 barátom érdeme. akkor kérdezném tisztelettel miért is ne lenne ez csalódás, hogy MÁR MEGINT pont azok maradnak ki a jóból akiknek amúgyis kevesebb a jövedelmük.. és bocsánat mindenkitől de TÉNYLEG NEM ERRŐL VOLT SZÓ.. üdv”
„Szégyellje magát a sok dobozban élő, buta, önző, csak magára gondoló, követelőző ember! Nézze végig mindenki az összes országgyűlési közvetítést és kormány infót, hallgasson interjúját és a miniszterek beszámolóit, ahogy sokan tesszük! És ezek után gondolkodjon kicsit tovább annál, h ő mit akar adj uram de rögtön! Van az országnak egy állapota emberek!!!! Amit az elmúlt 16 év megalapozott! Hol él az, aki panaszkodik ? Melyik bolygón? Mindig tudna valamelyik réteg panaszkodni,hogy mi nem jó, nem mindent az államtól kell várni, főleg nem egy romokban levő költségvetés mellett! Sokan sok dolognak örülnénk, de képesek vagyunk felfogni, hogy időbe telnek dolgok! Romokban a közlekedés, az egészségügy, a gyermekvédelem, és a legfontosabb, az országunk környezetvédelmi szempontból!!!! Na ezek a nulladik pont, nem a “Gizi nénik és Józsi bácsik” elégedetlenkedései, akik követelőzni tudnak, de egy olyan ügyben nem szólalnak meg, ami közérdek, és másokról szól! Létezik bizony egyéni felelősségvállalás is! Ki kell jönni végre a dobozból, picit önzetlenebb, türelmesebb, intelligensebb emberré válni! Szégyen az ország intellektuális és morális allapota…”
„Péter Magyar☝️ Ez kurva nagy igazságtalanság ám! Aki nincs még 65 éves és rokkantm az dögöljön éhen? Most nagyon dühös lettem! ☝️Kurvára nem erről volt szó‼️Ja, nem vagyok rokkant, nem magamért kiabálok!????????”
„Ezzel a folyamatos nyomásgyakorlással, csak a kapkodásba és a rossz döntésekbe kényszerítjük bele a kormányt!
Egyre több a "szakértő", akik laikusként, felszínes látásmóddal akarják irányba tenni a kormányt!
Április 12 én arra szavaztunk, hogy a Tisza vezesse az országot és nem arra,hogy a nép kormányozzon!
Folyamatos a kritika és a követelőzés, sokan csak a saját érdekeit nézik, de van egy fontossági sorrend, ebben az első az ország érdeke!
Évtizedek alatt, vékletekig lerombolt,kifosztott országot kaptunk!
Sokan csak a felszínt látják és a saját problémáikat, de a háttérben millió a feladat! Külső szemmel, el sem tudjuk képzelni a teljes egészet,a munka dandárja a háttérben folyik,amiről nem is tudunk!
Minden törvényes és jogszerű keretek között zajlik, ami nagymértékben hosszabbítja a folyamatot!
A vállalások négy évre szólnak, de már az első naptól kezdve megy a követelőzés és a számonkérés, a megvalósított vállalások mellett meg simán elsétálunk!
Bármi jó is történik, mindig az a válasz rá, hogy még még még,ennyi nem elég!
Ideje lenne már a pozitív dolgokat értékelni, levenni a kést a kormány nyakárról, hátradőlni és egy kicsit hagyni őket dolgozni, mert ilyen ellenszélben, képtelenség érdemi munkát végezni!
Idő kell,mire beérik a munka gyümölcse!
Sosem mondták, hogy gombnyomásra megváltozik minden!
"Lépésről-lépésre, tégláról-téglára"!”
„Ez most hatalmas csalódás. Nem ezt ígérte Miniszterelnök Úr !
A rokkantnyugdíjas édesapám 70.000 Ft - os nyugdíja semmire sem elég ! A 10% emelés semmire sem elég. Ön szerint az ilyen beteg emberek hány százaléka fogja betölteni egyáltalán a 65 éves kort ? A férjem kint dolgozik külföldön , reménykedtem benne, hogy haza jöhet majd , mert a szüleimnek is könnyebb helyzete lesz a nyugdíj emeléssel , de így nemhogy Ő nem fog haza jönni , hanem mi is kimegyünk a kisfiammal hozzá, mert nem fogom édesapám gyógyszer és étel nélkül hagyni !Magyaroszágon pedig sajnos nem megoldható , hogy őt is segítsem anyagilag és magunkat is el tartsuk úgy , hogy együtt van a családom a férjemmel együtt . Sajnálom , hogy ezt nem látják , sajnálom , hogy nem vonatkozik rájuk a 120.000 Ft- os minimum járadék . Rengeteg ilyen beteg ember nyomorog az országban, pontosan tudja hiszen bejárta az egészet .. ????
Minden tisztelettel.. üdv .”
„Koszonjuk a rendorok neveben”