A Fidesz-KDNP rombolta az oktatást kormányon és most is rombolni akar.
  
Ezért folytatnak hetek óta hazug hergelő kampányt ellenem és az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium ellen. Ahogy a miniszterelnök tegnap a parlamentben is elmondta: Rétvári Bence és társai velem készült régi interjúkat vágnak össze, hogy aztán egyes mondatokat félremagyarázzanak.  

Most nézzük a valóságot, hogy mi tett az oktatással ez a társaság. 

Elég sok pedagógussal találkozom, de olyannal nem találkoztam, aki igény tartott volna arra, hogy Rétvári Bence volt belügyminiszter-helyettes beszéljen a nevében. Az az ember, aki végigasszisztálta a tanári autonómia elvételét, a munkavállalói jogok szűkítését és a sztrájkjog eltörlését, az adminisztrációs terhek növelését és több mint 1200 tanár elüldözését a pályáról.  

Kutatóként sokat vizsgáltam, miniszterként pedig épp múlt héten beszéltem a parlamentben a magyar pedagógusok hihetetlen túlterheléséről. Pár éve erről nyilatkozta azt Rétvári úr, hogy uniós összehasonlításban a magyar tanítók és tanárok töltik a legkevesebb időt a gyerekekkel, mert mindössze évi 608 órában tanítanak. Nem véletlenül váltott ki ez annak idején óriási felháborodást a tanárok körében, hiszen kiderült, Rétvári semmit sem tud az iskolai hétköznapokról, az ügyeletekről, a helyettesítésekről, a tanórán kívüli munkáról. Ki is sértegette akkor a tanárokat? 

Ne feledkezzünk az alulfinanszírozásról sem. A Fidesz-KDNP-kormányok folyamatosan vonták el a pénzt az oktatásból. A KSH szerint a hazai költségvetési kiadásokon belül a 2010-es évek elején még a GDP 3,2%-a jutott a közoktatás állami finanszírozására, ez 2022–2023-ra 2,1%-ra zuhant. 2024-re az Európai Uniónak köszönhető tanári béremelésekkel is csupán 2,4%-ra kúszott fel.  

Azok támadnak engem iskolabezárásokkal, akik a kormányzásuk alatt, a 2010/11-es és a 2025/26-os tanévek között 274 iskolát zártak be. Ezek a bezárások „pótlás nélküliek" voltak, azaz úgy szűnt meg 274 iskola, hogy nem nyílt a helyükön másik és nem pusztán átszervezés vagy fenntartóváltás történt. 
 
Amit pedig a gyerekekkel és a tananyaggal műveltek a hozzá nem értő Fidesz-KDNP kormányok, azok után nem csoda, hogy a magyar diákok teljesítménye az átlag felett romlott a most publikált 2025-ös PISA-adatok szerint. Már olyan régiós országoktól is elmaradunk, amelyeknél jobban teljesítettünk. Ezt nem magyarázzák pusztán a nemzetközi trendek, a magyar eredmény romlása jelentős részben az elmúlt 16 év rombolásának a következménye.  

Ez az örökség, innen kell felépíteni újra a magyar oktatást, tégláról téglára.  

Mi ezt tesszük. Akkor is, ha a Fidesz-KDNP rombolna tovább, hogy ne is épülhessen semmi, hogy megint pártpolitika és ideológia mocsarába rántsák le a legfontosabb stratégiai ágazatot, amin az országunk jövője múlik. 

Támadhatnak, amennyit csak akarnak, elbírom. Megyünk tovább a gyerekekért, a fiatalokért és minden oktatásban dolgozóért. Értük megéri küzdeni, elviselve a legaljasabb támadásokat is.