()

„A közösségi média lebutítja a középosztály gyerekeit is” – mondja erre az oktatási miniszter; pontosnak tűnik a diagnózis. De ráadásul nem is csak közvetlenül butítja le őket, hanem sajnos a szüleik révén is.

Amint arra az OECD elemzése rámutat: az okostelefonok terjedésével egyidejűleg a szülők könyvolvasási szokásai is megváltoztak, leginkább a nemlétezés irányába. Miközben számos kutatás bizonyította már, hogy minél több könyv van egy háztartásban, annál jobban teljesít a gyermek számos területen (ahol a szülők kevésbé képzettek, ott ez a hátrány kompenzálható megfelelő számú otthoni könyvvel, továbbá aki megfelelő házikönyvtár mellett nő fel, az diploma nélkül is felveszi a versenyt az egyetemet végzettekkel, satöbbi), úgy tűnik: mára a középosztálybeli gyerekek otthonaiból is messzemenően eltűnt a könyvolvasás mint tevékenység.

A KSH statisztikáiból kiderül: míg 1987-ben egy diplomás nő átlagosan napi 22 percet töltött könyv olvasásával, majd 2000-ben is ugyanennyit, de még 2010-ben is 19 percet, 2024/2025-re ez az időtartam átlagosan három percre zsugorodott. A férfiaknál hasonló a helyzet, mára ők is eljutottak a 23 perctől a háromig.

Ez a 3 perc megegyezik azzal az időtartammal, amennyit a legfeljebb nyolc általánossal rendelkező nők töltenek könyvolvasással.

Összességében a KSH időmérlege szerint a felsőfokú végzettségűeknek 95,8 százalékát, a (bármilyen végzettségű) 30–49 éves korosztály közel 98 százalékát nem lehet könyvvel a kezében látni.

Innentől kezdve csúnyán becsapja magát minden diplomás szülő, aki esténként akár egy szimpla krimi olvasása helyett a telefonján kommentelve szidja a magyar oktatási rendszert: lássuk be, az efféle mozdulatokkal maga is tevőlegesen járult hozzá a PISA-eredményekhez. De minden gyermektelen értelmiségi is, aki regényolvasás helyett inkább a telefonjával szórakoztatja magát a felnövekvő generáció szeme láttára – amíg a színes kijelzők görgetése a sztenderd mozdulat, és a felnőtt sem bír megülni egy fekete-fehér könyvoldal mellett, addig egészen konkrétan tótágast is állhat Lannert Judit, nem várható el kamaszok tömegeitől a precíz és elmélyült szövegértelmezés. 

()