V/4236 A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása
ELNÖK: Most megadom a szót Molnár Albert képviselő úrnak.
PRÓBAÜZEM
ELNÖK: Most megadom a szót Molnár Albert képviselő úrnak.
ELNÖK: Hegyi Gyula képviselő úr jelentkezett kétperces hozzászólásra.
ELNÖK: Megadom a szót Varga László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ismertetem az időkereteket, mert most már valóban a vita vége felé járunk. A Szocialista Pártnak 3 perc 25 másodperc állna rendelkezésére; a Független Kisgazdapárt, az SZDSZ és a MIÉP elhasználta…
ELNÖK: Gál Zoltán képviselő úr jelentkezett szólásra. Tévedés? (Jelzésre:) Nem jelentkezett. Tehát kérem törölni a nevét. Steinerné Vasvári Éva következik.
ELNÖK: Kovács László neve is megjelent a monitoron, de őt nem látom az ülésteremben, úgyhogy valami tévedés történt. Szabó Sándorné nevét is látom, ez is tévedés. Akkor most több tévedést rögzített a gép; sőt, még Szentgyörgyvölgyi…
ELNÖK: Képviselő Úr! Még van körülbelül gyenge két perce a Fidesz-frakciónak, de kétperces hozzászólásra jelentkeztek, azért szakítottam meg, úgyhogy másfél percet még tud majd beszélni egy következő alkalommal, ha még van…
ELNÖK: Már csak 12 másodperce maradt a Szocialista Pártnak, úgyhogy, azt hiszem, már nem nagyon tudják újabb felszólalásra kihasználni a rendelkezésre álló rövidke kis időt. Viszont még ugyancsak nyúlfarknyi ideje van, de…
ELNÖK: Koltai Ildikó képviselő asszony következik, másfél perc áll a rendelkezésére.
ELNÖK: Bár, úgy látom, vannak, akik még szeretnék folytatni ezt a vitát, de már nincs rá lehetőségük, legfeljebb egy új vita kezdeményezésével. Egyetlen jelenlévő tud most a Házszabály szerint szólni, ez pedig Szilágyiné…
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A politikai vitát lezárom. Ügyrendi kérdésben kért Keller László szót. Most figyelmeztetem, képviselő úr, hogy ha a vitához kapcsolódóan kíván bármit is mondani, azonnal meg fogom vonni a szót.…
ELNÖK: Képviselő úr, mi a javaslata?
ELNÖK: Nos, ez megint nem egy olyan ügyrendi kérdés, amiről itt ügyrendi vitát kellene folytatnunk, vagy ügyrendinek álcázott kérdés. Ez egy háttéranyag, amit egyébként általában a kormány vagy a kormánynak valamelyik intézménye…
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e szólni államtitkár asszony. Igen, megadom a szót.
ELNÖK: Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bauer Tamás képviselő úr, Szabad Demokraták Szövetsége.
ELNÖK: Megkérdezem, hogy az államtitkár asszony kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Szilágyiné dr. Szemkeő Judit: Igen.) Megadom a szót.
ELNÖK: Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Weszelovszky Zoltán képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
ELNÖK: Megkérdezem az államtitkár asszonyt, kíván-e reagálni az elhangzottakra. (Szilágyiné dr. Szemkeő Judit: Nem.) Nem kíván ezúttal. Az utolsó napirend utáni felszólaló Mécs Imre képviselő úr, Szabad Demokraták Szövetsége.
ELNÖK: Megkérdezem az államtitkár asszonyt, kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Szilágyiné dr. Szemkeő Judit: Igen.) Megadom a szót.
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést berekesztem. Az Országgyűlés következő ülését 2001. május 28-ára összehívom. Megköszönöm mai és egész heti munkájukat. Mindenkinek jó pihenést kívánok! Viszontlátásra! (Az ülés 15 óra…