T/2939 A szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról
ELNÖK: Most a kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Kontur Pál képviselő úrnak.
PRÓBAÜZEM
ELNÖK: Most a kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Kontur Pál képviselő úrnak.
ELNÖK: A képviselő uraknak felhívom a figyelmét, hogy csak valóban az adott bizottságban megfogalmazódott kisebbségi, illetve többségi véleményt ismertessék, mert egyébként a bizottsági véleményeken kívül természetesen van…
ELNÖK: A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Tóth Ferenc képviselő úrnak.
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elnézést, közben megérkezett Babák képviselő úr. Megkérdezem, hogy a költségvetési bizottság kisebbségi véleményét ismerteti-e. (Babák Mihály:…
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Most áttérünk a vezérszónoklatokra, a napirendi ajánlás szerint 15-15 perces időkeretben kerül erre sor; ezek közben kettőperces felszólalásokra nem kerül sor. Elsőként megadom a szót Gúr…
ELNÖK: Most megadom a szót Tóth Ferenc képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. A képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Viszontválaszra megadom a szót Demeter Ervin képviselő úrnak. (16.50)
ELNÖK: Köszönöm. Viszontválaszra megadom a szót a miniszter úrnak.
ELNÖK: Köszönöm. Csapody Miklós, az MDF képviselője, kérdést kíván feltenni az oktatási és kulturális miniszternek: "Mikor kezdeményezi a kormány a magyar-szlovák műemlékvédelmi megállapodás meghosszabbítását?" címmel. A…
ELNÖK: Megadom a szót Arató Gergely államtitkár úrnak.
ELNÖK: Viszontválaszra megadom a szót Csapody Miklós képviselő úrnak.
ELNÖK: Viszontválaszra megadom a szót Arató Gergely államtitkár úrnak.
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Most áttérünk a kérdésekre. Szabóné Müller Timea, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek: "Hogyan alakul az előzetes adatok alapján 2007-ben…
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót Lamperth Mónika miniszter asszonynak.
ELNÖK: Szijjártó Péter, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a gazdasági és közlekedési miniszternek: "Újabb tömeges elbocsátás a győri kekszgyárból - Miért nem tett semmit a kormány?" címmel. A kérdésre a miniszterelnök…
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót Csizmár Gábor államtitkár úrnak.
ELNÖK: Pettkó András, az MDF képviselője, kérdést kíván feltenni a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek: "Kőbe vésett akkreditáció vagy rugalmas oktatás?" címmel. A kérdésre a Miniszterelnöki Hivatal képviseletében…
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót Kolber István államtitkár úrnak.
ELNÖK: Nógrádi Zoltán, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek: "Katasztrófa előjelei a homokhátságon!" címmel. A kérdésre a Miniszterelnöki Hivatal képviseletében Kolber…
ELNÖK: Válaszadásra megadom a szót Kolber István államtitkár úrnak.