T/58 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Következik Ertsey Katalin képviselő asszony, Lehet Más a Politika.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Következik Ertsey Katalin képviselő asszony, Lehet Más a Politika.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kolber István képviselő úr, Magyar Szocialista Párt!
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre Szilágyi György jobbikos képviselőé a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. További kétpercesek: Simon Gábor, Hegedűs Tamás, Józsa István, Gyüre Csaba, Dúró Dóra. Megadom a szót Simon Gábor képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Csak jelzem, tisztelt Országgyűlés, hogy a kétperces felszólalások után előre bejelentett felszólalók: Novák Előd, Karácsony Gergely, Lamperth Mónika, Gaudi-Nagy Tamás, Ipkovich György,…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Józsa István képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő kétperces: Gyüre Csaba képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Dúró Dóra képviselő asszony következik, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A következő felszólaló Novák Előd képviselő úr, Jobbik, 15 perces időkeretben.
ELNÖK: Köszönöm, Novák Előd képviselő úr. Kettő percre Simon Gábor képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre Józsa István képviselő úrnak adom meg a szót.
ELNÖK: Képviselő úr, legyen kedves a témához hozzászólni! (Közbeszólások a Jobbik soraiból: A témáról beszél!)
ELNÖK: A következő hozzászóló Apáti István képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: A következő kétperces hozzászóló Kósa Lajos képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre Simon Gábor képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Kósa Lajos képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő kétperces Apáti István képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő kétperces Józsa István képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő kétperces Novák Előd képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: További kétperces: Simon Gábor képviselő úr.