Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese, Nagy Andor képviselő úr: "Azért a víz az úr" címmel. Öné a szó, képviselő úr.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese, Nagy Andor képviselő úr: "Azért a víz az úr" címmel. Öné a szó, képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Ángyán József államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Jobbik frakcióvezetője, Vona Gábor frakcióvezető úr: "Kik védik a gátakat?" címmel. Öné a szó.
ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető úr. Megkérdezem, hogy a kormány nevében ki kíván válaszolni. (Jelzésre:) Igen, látom, Kontrát Károly államtitkár úrnak adom meg a szót a kormány képviseletében.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. "A gazdaságról" címmel szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Rogán Antal frakcióvezető-helyettes úr, a Fidesz részéről. Öné a szó, képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom az Országgyűlés figyelmét, elsősorban a frakcióvezetők…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/23. sorszámú törvényjavaslatot az egységes javaslat szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Több jelentkezőt nem látok, ezért a záróvitát lezárom. Megkérdezem Balsai István képviselő urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Balsai István: Nem, köszönöm szépen.) Nem…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/26. sorszámú határozati javaslatot annak eredeti szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés…
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Tehát most a határozathozatalok következnek. (16.10) Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a Házszabály 88. § (1) bekezdése alapján a politikai nyilatkozat és az ahhoz…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/35. sorszámú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Mielőtt megadom a szót kettő percre Karácsony Gergely képviselő úrnak, jelzem, hogy a részletes vita szabályai szerint kell megszólalni. Öné a szó, Karácsony Gergely képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. (Az LMP képviselői A/4-es sárga lapot mutatnak fel.) Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom. (Taps a Jobbik padsoraiban. - Közbeszólás ugyanott: Nem olyan vicces! - Az…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatról határozunk. Felhívom figyelmüket, hogy ennek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Két percre Schiffer András képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. További kétpercesek következnek, elsőként Novák Előd képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót két percre Szakács Imre képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A monitoron hét kétperces jelentkező van: Simon Gábor, Salamon László, Kolber István, Novák Előd, Szilágyi György, Ertsey Katalin és Hegedűs Tamás. Megadom a szót Simon Gábor képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Salamon László képviselő úr következik, Kereszténydemokrata Néppárt.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Novák Előd képviselő úr, Jobbik.