H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Sneider Tamás képviselő úr hozzászólása következik, Jobbik-képviselőcsoport.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Sneider Tamás képviselő úr hozzászólása következik, Jobbik-képviselőcsoport.
ELNÖK: Köszönöm, Sneider képviselő úr. Felkészülnek Font Sándor és Nyikos László képviselő urak. Következik Harangozó Tamás képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. További kétpercesek, Novák Előd képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Sági István képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm. Szilágyi György képviselő úr, Jobbik!
ELNÖK: Köszönöm. Kontur Pál képviselő úr következik, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr, letelt a két perc. A következő: Gúr Nándor képviselő úr, 15 perces időkeretben.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. 15 perces időkeretben felszólalni kívánó képviselők sorrendjét mondom: Székyné dr. Sztrémi Melinda, Vágó Sebestyén, Révész Máriusz, Vágó Gábor, Z. Kárpát Dániel és Apáti István. Elsőként megadom…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces: Gúr Nándor képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm. A következő hozzászóló Vágó Sebestyén képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces: Lipők Sándor képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Révész Máriusz képviselő úr hozzászólása következik, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Vágó Gábor képviselő úr, Lehet Más a Politika.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A 15 perces hozzászólások előtt kétpercesek következnek. Elsőként Kővári János képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre Lendvai Ildikó képviselő asszonyt illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Képviselő asszony, emlékeztetem, hogy a törvényjavaslat általános vitája van most, a részletes vitára majd legközelebb kerül sor, és a benyújtott módosítványokról ott kell majd részletesen…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Apáti István képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Bertha Szilvia képviselő asszony következik, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megkérdezem, kíván-e még valaki szólni. (Nincs jelzés.) Kettő percben? (Nincs jelzés.) Tizenöt percben? (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem az előterjesztő Soltész Miklós…