Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Az általános vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt…

T/45 A kormánytisztviselők jogállásáról

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Megadom a szót Szakács…

T/45 A kormánytisztviselők jogállásáról

ELNÖK: Köszönöm, Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr. A foglalkoztatási bizottság többségi előadót nem kívánt állítani, a kisebbségi véleményt Gúr Nándor képviselő úr ismerteti.

T/45 A kormánytisztviselők jogállásáról

ELNÖK: Köszönöm, Gúr Nándor képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kétperces hozzászólásokra nincs lehetőség. Elsőként megadom a szót Horváth…

T/45 A kormánytisztviselők jogállásáról

ELNÖK: Köszönöm, Horváth Zsolt képviselő úr. A Magyar Szocialista Párt vezérszónoka Lamperth Mónika képviselő asszony. Öné a szó, képviselő asszony.

T/45 A kormánytisztviselők jogállásáról

ELNÖK: Köszönöm, Lamperth Mónika képviselő asszony. Megadom a szót Staudt Gábor képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának. Bocsánat, eltévesztettem. Rétvári Bencének adom meg a szót először, elnézést Staudt…

T/45 A kormánytisztviselők jogállásáról

ELNÖK: Köszönöm, Staudt Gábor képviselő úr. Megadom a szót Szilágyi Péter képviselő úrnak, aki a Lehet Más a Politika képviselőcsoportja vezérszónoka.

T/45 A kormánytisztviselők jogállásáról

ELNÖK: Köszönöm, Szilágyi képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az írásban előre jelentkezett képviselőnek, Pősze Lajos jobbikos képviselő úrnak adom meg a szót. (Szilágyi…

T/45 A kormánytisztviselők jogállásáról

ELNÖK: Köszönöm, Pősze Lajos képviselő úr. Kétperces hozzászólások következnek. Elsőként megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak, MSZP. (18.40)