I/5206 Kinek az érdekében politizál Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke?
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem Barcza Attila képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem Barcza Attila képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Vadai Ágnes képviselő asszony ügyrendben kér szót; természetesen megadom, majd az interpellációk végén (Dr. Vadai Ágnes felállva: De én most szeretném elmondani, elnök…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az „Ami a családtámogatási rendszerből kimaradt…” címmel Z. Kárpát Dániel által benyújtott, a miniszterelnök úr részére átadott interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Megkérdezem Z. Kárpát Dániel képviselő urat, elfogadja-e az államtitkár választ.
ELNÖK: Köszönjük szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr az államtitkári választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Horváth Ildikó államtitkár asszonynak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Horváth Ildikó államtitkár asszony. Kérdezem Aradszki András képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Korózs Lajos, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Saját zsebből az egészségért?” címmel. Korózs Lajos képviselő…
ELNÖK: Köszönöm Korózs Lajos képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót dr. Horváth Ildikó államtitkár asszonynak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Megkérdezem Korózs Lajos képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Nem fogadta el a képviselő úr az államtitkár asszony válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkári választ. Most szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az…
ELNÖK: Köszönöm, Vadai Ágnes képviselő asszony. Válaszadásra megadom a szót Novák Katalin államtitkár asszonynak.
ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom két percben a szót az előterjesztőnek, Rig Lajos képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A döntésre a holnapi ülésnapon kerül sor.Most az LMP képviselőcsoportjának indítványa következik. Indítványozta az LMP, hogy az Országgyűlés döntsön a kiemelt…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Demeter Márta képviselő asszony. Most képviselőcsoportonként egy-egy képviselő két-két perces időkeretben, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő szintén kétperces időkeretben…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Megadom a szót az előterjesztőnek, Demeter Márta képviselő asszonynak.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A döntésre a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Az LMP képviselőcsoportja indítványozta, hogy az Országgyűlés döntsön az állambiztonsági múlt átláthatóvá…
ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonként egy-egy képviselő kettő-kettő perces időkeretben ismerteti a frakció álláspontját. Ezt követően kerülhet sor független képviselő asszony…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Arató Gergely képviselő úr, DK!