Hétfőn Szlovéniában szólalt fel a magyar miniszterelnök a Bledi Biztonsági Fórumon, megszólalásának fókuszában az Európai Unió előtt álló feladatok voltak.

Magyar Péter azzal kezdte, hogy „minden lehetséges, minden odds ellenére”, de ehhez el kell végezni a „házi feladatot”.

Azt mondta, elsősorban a tettekben hisz, és bár mindössze száz napja miniszterelnök, kormánya már több feladatot elvégzett. Arról beszélt, hogy egymást követik a válságok: Európát extrém időjárás és energiaválság sújtotta, Magyarországon pedig magas államadósság mellett vette át a kormányzást. Saját tapasztalataként azt emelte ki, hogy őszintén kell kommunikálni, kerülni kell az ideológiai vitákat, és a tényleges problémákra kell koncentrálni, áll az Index összefoglalójában.

Kiemelt témaként beszélt a regionális együttműködésről és az illegális migrációról. A cikk szerint Magyar úgy fogalmazott, hogy Magyarország naponta milliókat fizetett az Európai Uniónak azért, mert megvédte a határait, miközben az illegális migráció az egyik legfontosabb európai probléma. Szerinte az ilyen ellentmondásokat fel kell oldani, és az európai politikában meg kell hallgatni az emberek, illetve a többi ország problémáit is. Amikor arról kérdezték, hogy a Tisza-kormány példát jelenthet-e más tagállamok számára, óvatosan válaszolt: szerinte lehet, hogy sokan példaként tekintenek Magyarországra, de ezt a számok egyelőre nem bizonyítják; ennek példájaként a demográfiai válságot hozta fel.

Magyar ezután az Európai Unió működését és vezetését bírálta.

Felvetette, hogy miközben Európában nemzetközi kérdésekről, belső szabályozásokról és bürokráciáról tárgyalnak, Kínában új atomerőműveket és elektromosautó-gyárakat készítenek elő. Korábbi brüsszeli tapasztalataira hivatkozva azt mondta, ismeri az uniós intézmények közötti hatásköri küzdelmeket, de szerinte ezek helyett a valós problémákra kellene összpontosítani. Úgy látja, az EU-ban jelenleg vezetői válság van, működése pedig túlságosan bürokratikus. Szerinte vissza kellene térni az európai integráció eredeti, alapvető kérdéseihez, mindenekelőtt a gazdasági együttműködéshez és a versenyképességhez.

Beszédének egyik központi üzenete az volt, hogy az Európai Uniónak reformra és valódi politikai vezetésre van szüksége. Magyar szerint Európának el kell döntenie, hogy „csak túlélni akar, vagy győzni”, mert a két célhoz eltérő hozzáállás szükséges. Ugyanakkor nem kizárólag Brüsszeltől vár változást: többször hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak saját maguknak is teljesíteniük kell a feladataikat. Gondolatát azzal zárta, hogy valódi politikai vezetésre van szükség az EU-ban, „de el kell végeznünk mindannyiunknak otthon a házi feladatainkat”.