Szily Laci kicsit olyan mint a Sacha Baron Cohan által egyébként nagyszerűen megformált Borat, aki kazah riporterként rácsodálkozik Amerikára. A mi magyar Boratunk (kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de megkérdőjelezhetetlenül a miénk) büszkén írja le cikkében, hogy a 24 év alatt életében először vette a bátorságot és fáradtságot közíróként, hogy megnézze a Terror Háza Múzeumot.
Bár ne tette volna.
Őszintén bevallom, sokkal többet várnék egy közel 60 éves újságírótól, csak sajnos megragadt azon a szellemi és írói színvonalon, mint a 2000-es évek tesztoszterontól és hormonoktól túlfűtött, altesti poénokra építő vígjátékai.
Ha jól értem, a mi Boratunk hiányol “bizonyos témákat”, valamint “szinte semmit, de tényleg semmit nem magyaráznak el vagy helyeznek összefüggésbe.”
Szeretném felhívni az igén mélyen tisztelt múzeumi kritikus úr figyelmét arra, hogy talán kérni kellett volna egy audio guide-ot vagy csak elolvasni azokat a teremszövegeket, amelyek végigkísérik a kiállítást — így többet megtudhatott volna például a ház történetéről is. Ha bármilyen múzeumba elmenne Szily úr, ugyanezt tapasztalná. Javaslom, legközelebb a Szépművészeti Múzeumot vagy — ha továbbra is érdeklődik a téma iránt — mondjuk a rigai Megszállási Múzeumot.
Sajnálom, hogy 24 év után csalódást okozott az a kiállítás, ami sok más, hasonló témájú múzeumot inspirált szerte a világban.
Ahogy sajnálom azt is, hogy egykoron egy szebb napokat látott újságíró milyen mélyre tud süllyedni, ha szakmai koordináta-rendszerében és identitásának középpontjában a fikakultúra áll.
