Nézem a Facebook-falamon barátaim posztjait és ádáz vitáit a budapesti színházigazgatói pályázatokkal kapcsolatban. Újra és újra előkerült az állítás: aki nem teszi nyilvánossá a pályázatát, vagy nem áll ki egy nyilvános vitára, az valamiképpen a demokratikus nyilvánosság ellen dolgozik. Szerintem itt három különböző dolog csúszik össze: a nyílt pályázat, a nyilvánosság és a közönségszavazás.
A nyílt pályázat nem azt jelenti, hogy a pályázati folyamatból nyilvános előválasztást rendezünk. Azt jelenti, hogy a pozíciót nyilvánosan meghirdetik, a feltételek előre ismertek, az arra alkalmas jelentkezők azonos szabályok szerint indulhatnak, és egy előre meghatározott eljárásban szakmai testület értékeli őket. A döntés pedig számonkérhető és ellenőrizhető.
A nyilvánosság nagyon fontos – csak nem mindegy, minek és mikor kell nyilvánosnak lennie. Szerintem nyilvánosnak kell lennie a kiírásnak, a döntés szabályainak, a bírálók személyének, az összeférhetetlenségi szabályoknak, az eredménynek, a szakmai értékelésnek és mindenekelőtt a nyertes pályázatnak. Annak alapján ugyanis a közönség – és persze az adófizetők általában – öt évig számon kérhetik az igazgatót.
De ebből nem következik, hogy még a döntés előtt valamennyi pályázónak kötelező legyen nyilvánosságra hoznia a pályázatát, médiavitán részt vennie és közönség előtt versenyeznie. Ha valaki ezt önként megteszi, az teljesen rendben van. De ha ez erkölcsi vagy informális kötelezettséggé válik, létrejön a hivatalos pályázat mellett egy második, sehol nem szabályozott verseny. És ebben elsősorban már nem az lesz a kérdés, ki tud egy száz- vagy több száz fős kulturális intézményt művészileg és gazdaságilag jól vezetni, hanem hogy ki kommunikál jobban, kinek vannak ismertebb támogatói, ki tud nagyobb sajtófigyelmet kelteni, és ki nyeri a lájkbajnokságot. Ezek legitim képességek – csak éppen nem azonosak a színházigazgatói alkalmassággal.
(...)
A demokrácia nem azt jelenti, hogy minden közintézményi személyi döntésből népszavazást rendezünk. Azt jelenti, hogy előre ismert szabályok vannak, nincs kivételezés, hozzáértő és ellenőrizhető testületek járnak el, a döntéshozó vállalja a felelősséget a döntéséért, utána pedig a közvélemény mindezt ellenőrizheti.
(...)
