(…)
A kiemelkedő reformkonzervatív történész szerint a nemzeti egység csak akkor valósulhat meg, ha eloszlanak azon antinómiák, melyek ember és ember közt érzelmi, anyagi, akaratbeli különbségeket tartanak fenn. „A nemzeti egység megvalósításának feladata túlmegy bármily széleskörű politikai akción, s nem kevesebbet foglal magában, mint szellemi, gazdasági és társadalmi életünknek sok tekintetben gyökeres reformját.” Ugyanis a reformkor és 1848–49, majd a dualizmus liberalizmusa jogilag lebontotta ugyan a régi rendi válaszfalak jelentős részét, de ettől a társadalmi csoportok még nem váltak automatikusan egymás részévé – a jogi egyenlőség nem azonos a társadalmi integrációval.
A társadalmi kohézió és a nemzeti egység előfeltétele, hogy a másik oldalon, „zsombékon” álló emberrel akkor is szóba álljunk, megismerjük és elfogadjuk, tiszteletben tartsuk a véleményét és a személyes méltóságát, ha sok kérdésben nem értünk egyet vele. Nem kell lemondanunk arról, amiben hiszünk, de mondjunk le arról az igényről, hogy csak nekünk lehet igazunk. A széthúzás ellenszere nem az egyformaság, nem is a kényszerű egység – nem az a cél, hogy minden mozaikdarab ugyanolyan legyen, hanem hogy illeszkedjen a többihez. Hisz ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk, annyiképpen érzünk, gondolkodunk, élünk.
Mert van valami, ami minden egyes embernél fontosabb: az a közösség, amelyhez mindahányan tartozunk, akik magyarnak érezzük és valljuk magunkat.
A régi szólást – „élni és élni hagyni” – 2,4 millió emberrel együtt figyelmébe ajánlom a 3,3 milliónak, akiknek bálványozott, önimádó, a másként érző, vélekedő, gondolkodó magyarokat lenéző és semmibe vevő vezére néhány hónap alatt szinte minden erkölcsi és politikai normát, írott és íratlan szabályt felrúgott, ledöntött, eltörölt, mert az a mániás rögeszméje, hogy ő született helyre tolni a „kizökkent időt”. Pedig Petőfi már 180 éve bölcsen megállapította: „Az idő igaz, s eldönti, ami nem az.” A vers ma igen időszerű, üzenetértékű címe: Voltak fejedelmek… Igen, voltak fejedelmek(s úgy látszik, ma is vannak, akik ezt képzelik magukról), de emlékoszlopuknak „el kellett esnie, mert hazugsággal volt tele”.