(...)
A hosszas elemzés lényege szerintem három rövid pontban összefoglalható: 1) a mozaikjobboldal nem túl szerencsés kifejezés, mert nem a mozaikkockák az igazán érdekesek, hanem a mozaik egésze; 2) van jó pár mozaikkocka vagy mozaikrész, amelyek nem is érintkeznek egymással (legfeljebb áttételesen vagy névleg); 3) külön szellemi, majd gyakorlati-politikai képesség kell ahhoz, hogy a mozaikkép egészét átlássuk (habarccsal vagy ragasztással és végső fugázással – ahogyan Nagy Géza barátunk pontosított).
(...)
Amiről azonban írni szeretnék most, nem ezek a normális esetben logikailag is nyilvánvaló részek a #mozaikjobboldal kapcsán, hanem egy az összes kapcsolódó probléma hátterében álló dolog.
Arról van szó, hogy MINDENKI UTÁL MINDENKIT, NOHA ANÉLKÜL, HOGY TUDNÁ, HOGY UTÁLJA. Persze a MINDENKI meg az UTÁL túlzás, ám a TUDATOS és KONKRÉT érdemelvű elismerés tekintetében azért van e megállapításban valami fontos, figyelembe veendő és elkerülendő.
Az UTÁL esetében egy SZUBTILIS UTÁLATRÓL is szó van.
Amire szeretnék most rámutatni a jobboldal mozaikjai és a mozaikjobboldal tekintetében, lényegében az, hogy a pragmatikus, a pártpolitikai és a választáscentrikus megközelítések UTÁLJÁK, nem szeretik a metapolitikai, az elvibb, a vallási és a metafizikaibb jobboldali megközelítéseket, az utóbbiak pedig ellenségesek a gyakorlatias, politikusabb mozaikjobbalodallal.
Szóval, itt egy benső, fel nem ismert, etikai, magatartásbeli hiba leledzik a háttérben, amely korrigálandó. A Legio Hungaria nem szereti Vármegyét, a Magyar Szemle a militáns és szubkulturális hangokat, amiket a Kommentár folyóirat és a Metapolitika Substack sem szeret, nem beszélve a Fidesz–KDNPről, mely nem csak az utóbbiakat nem szereti, hanem semmilyen elvi bonyolítást, hiszen ártanak a "szervezeti" értelmezésnek.
(...)
