(...)
A két egymást követő napon bejelentett két kormányzati intézkedés nem egyazon politika két cselekménye: ezek annyira össze nem férő szellemet tükröznek, hogy nem is különbözhetnének jobban egymástól. A dízeltámogatás szemérmetlen visszaélés a közpénzekről való rendelkezés jogával, egy letűnt kor bukott reflexe, amelyből legfőbb ideje lenne kigyógyulni a mindenkori hatalomnak ahelyett, hogy az általa választott célcsoportok tagjait e nemtelen gyakorlat haszonélvezőivé teszi. A gyermekvédelmi intézkedéscsomag ezzel szemben egy alkalmas és lelkiismeretes szakemberek elhivatottságán alapuló rendszerreform meggyőző gyakorlatát ígéri, amely egy polgári szellemű, nyugatos berendezkedés alapjaként szolgálhat. Jól látható, hogy Magyar Péter cselekvésében a régi, rossz gyakorlatra és annak a gyökeres meghaladására vonatkozó kormányzás csírája egyaránt megvan. A vezetését övező, történelmi mértékű nemzeti egység és az ennek nyomán elnyert teljhatalom nyilvánvalóan rendkívüli feljogosítottsággal, ugyanakkor rendkívüli kísértéssel jár.
Magyarország korábbi vezetői a kormány- és rendszerváltások alkalmával egyaránt megőrizték s átalkalmazták magukra egymás hatalmi visszaéléseit, és mert a fejlődés nem torpanhatott meg, azok sorát újabb és újabb társadalomellenes bűnökkel bővítették. Ezzel a szégyenteljes gyakorlattal kell Magyarország új kormányának szakítania ahhoz, hogy 2026 valóban korszakhatár legyen. A legfőbb kérdés jelenleg, hogy az új kormányfő mire vonatkozóan értékeli pártjának rendkívüli felhatalmazását: arra kapta-e a bizalmat, hogy leváltsa az Orbán-rendszert, vagy arra, hogy leváltsa azokat, akik az Orbán-rendszert üzemeltették? A következő évek államszervezési és rendszeralkotási művelete mutatja majd meg, hogy Magyar Péter a nemzetet a múltba vagy a jövőbe vezeti.
