Navracsics Tibor szerint ő maga vállalja a politikai és jogi felelősséget az Orbán-kormányokban végzett munkájáért, de ugyanezt várná el Magyar Pétertől is korábbi állami vezetői és felügyelőbizottsági szerepei miatt. A volt miniszter úgy látja, a Tisza-kormány egyelőre nem hozta el azt a gyökeresen új politikai kultúrát, amelyet a választási kampányban ígért.

Navracsics Tibor a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban értékelte a Fidesz 16 éves kormányzását és a Tisza első hónapjait. A korábbi igazságügyi és közigazgatási miniszter szerint hiba lenne az Orbán-korszak egészét kizárólag korrupcióra és hatalommal való visszaélésre leegyszerűsíteni. Úgy fogalmazott,

soha nem gondolta, hogy a 16 év pusztán egy „szűk, zárt, rosszindulatú, maffiózó társaság” hatalomgyakorlása lett volna,

mert ennél szerinte jóval összetettebb időszakról van szó.

A politikus arról is beszélt, hogy az Orbán-kormányokon belül voltak komoly konfliktusok. Állítása szerint „voltak nagyon éles viták”, ezeket azonban jellemzően igyekeztek a nyilvánosságtól távol tartani. Példaként a közélet átláthatóságáról szóló, végül meghiúsult törvénytervezetet említette, amely szerinte a kormányon belül is komoly nézeteltéréseket okozott.

Navracsics különbséget tett a politikai és a büntetőjogi felelősség között. Szerinte a politikai hibákért a választók mondanak ítéletet – a Fidesz esetében ez a választási vereséggel megtörtént –, míg büntetőjogi következménynek csak tényleges bűncselekmény esetén lehet helye. Elismerte, hogy az elmúlt 16 évben biztosan történtek jogsértések és bűncselekmények, ezeket azonban szerinte szabályos jogi eljárásokban kell feltárni.

Arra figyelmeztetett, hogy politikai ellenszenv alapján nem szabad büntetőjogi felelősséget konstruálni.

Saját szerepéről kijelentette, hogy vállalja a politikai és jogi felelősséget azokért az évekért, amelyeket kormányzati pozícióban töltött. Ugyanakkor azt szeretné, ha ebben Magyar Péterre is ugyanaz a mérce vonatkozna. Navracsics szerint ha a korábbi rendszer túlárazott szerződéseit és vitatott gazdasági ügyeit vizsgálják, akkor a jelenlegi miniszterelnök korábbi vezetői, igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági szerepeit sem lehet figyelmen kívül hagyni. „Legyen egyenlő mérce, beszéljünk a felelősségekről” – fogalmazott.

A volt miniszter a Tisza teljesítményét is kritikusan értékelte. Szerinte a párt a kampány során rendkívül magasra emelte a választói elvárásokat azzal, hogy teljesen új politikai kultúrát ígért, de az első hónapok alapján nem lát valódi szakítást a korábbi politikai mintákkal.

Emiatt arra számít, hogy a túlzott várakozások idővel komoly választói csalódást okozhatnak.

Navracsics beszélt a Polgári Demokraták mozgalom újjászervezéséről is. A kezdeményezéssel nem egyszerűen a korábbi Fidesz politikáját akarják továbbvinni, hanem azokat a polgári értékeket próbálnák ismét hangsúlyossá tenni a jobbközép politikában, amelyek szerinte az elmúlt években háttérbe szorultak. A mozgalom egyben arra is választ keres, hogyan jutott jelenlegi helyzetébe a Fidesz és a korábbi jobboldali politikai közösség. Navracsics szerint elképzelhető, hogy ez már „megkésett kísérlet”, ennek megítélését azonban az időre bízná.