Orbán a háromhetes lazulás és pelinkovacozás közepette sem nézett szembe önmagával, és nem volt képes bevallani önmagának, hogy ezt a választást ő és a vele együtt lefeslett garnitúrája bukta el.
Nem az imperialista, elnyomó tőkés osztály, nem a nemzetközi liberál-bolsevik összeesküvés, és nem is Magyar Péter áldozata lett, hanem önmagáé.
A hatalom ars poeticája ugyanis az, hogy soha nem akar kicsiben maradni, hanem mindig többet akar. Ha nincs fék, alázat és önkontroll, az képes még a legjobb szándékú embert is maga alá gyűrni.
Orbán esetében is ez történt.
(...)
Orbánban ma sincs semmi alázat, tevékeny megbánásnak nyoma, áldozatként akarja láttatni magát, ami valamilyen szinten igaz is. A saját maga áldozata lett.
Volt 16 éve arra, hogy egy remek országot csináljon, de inkább meglopta.
Vége!
Viszont ez a 16 év legyen intő jel és figyelmeztetés a mindenkori magyar politikai elit számára.
A közhatalommal való megbízatás egy megtisztelő, kiváltságos, nagy-nagy alázatot és józan mértékletességet igénylő szolgálat, amellyel igenis kell élni, csak persze ne úgy, mint Orbánék, mert annak is épp olyan csúfos vége lesz, mint ennek a nyomorult NER-nek.
