Nem politizálok. Vagy mégis?

Kezdem a végével: eszem ágában sincs visszatérni a politikusi pályára. Csináltam több mint két évtizedig, kinek örömére, másnak bánatára, ennyi elég volt. Egy életre.

Akkor miért kérdezem, hogy „vagy mégis?”

Mondom.

Ahogy „Az isteni ember” legelején írom, nincs emberi létezés politika nélkül, feltéve, hogy a politikát a közös ügyeinkkel kapcsolatos gondolkodásnak, cselekvésnek tekintjük. Márpedig közös ügyeink vannak, és azokról mindannyiunknak van véleménye. Ha más nem, hát az, hogy elégedetlenek vagyunk az iskolaigazgatóval, ugyanakkor csendben nyugtázzuk, hogy a szemetet minden héten rendben elviszik a házunk elől. Ebben az értelemben politizálunk.

Lehet cselekedni, lehet véleményt mondani. Én elsősorban értelmezni próbálok. Szövegeimben, könyveimben azt keresem, hogyan érthetünk meg bizonyos politikai jelenségeket. Mi van mögöttük, mi mozgatja a politika szereplőit, miért viselkedünk úgy, ahogy. Nem napi politikai állásfoglalásokat írok, még akkor sem, ha sokszor valami aktuális vagy éppen most felismert jelenség indít gondolkodásra. Persze az értelmezésben is ott van, amit a világról gondolok. De hogy az olvasó mindezek alapján mire, kire gondol, milyen következtetésre jut, az már az ő dolga.

(...)