(...)

Néha azonban az embernek az az érzése, ezt a fajta felháborodást önök is gerjesztik. Például amikor egy jachton fotózzák le, vagy kiderül, magánrepülővel utaznak, vagy ha egy méregdrága dizájnerruhájáról megírják, mennyibe került.

V. A.: Mi semmit nem szeretnénk gerjeszteni. Van egy életszínvonalunk, és az az által adott lehetőségek szerint élünk, de nem minden esetben. Csakhogy mi már bármit teszünk, semmi nem jó. Ott volt például az ominózus eset a Hell kávéval. Szétszedtek amiatt, hogy én merészeltem egy jachton egy sima dobozos kávét inni. Igen, mert szeretem. De azt senki nem írta meg, hogy mindeközben egyébként 2300 forintos ruha volt rajtam. Az sohasem hír, amikor egy Zara szoknya van rajtam, pedig az is van.

Ha pedig egy aranypohárból kávéztam volna, akkor egészen biztos, hogy az lett volna a baj. Szerintem az ember személyes evolúciója az, hogy a lehetőségek fejlődésével haladunk előre. Először albérletbe költözünk, aztán veszünk egy kicsit nagyobb lakást hitelre. Először olcsóbb ruhaboltban vásárolunk, aztán ha többet keresünk, megjutalmazzuk magunkat egy kicsit drágábbal. Először busszal járunk, de ha tudunk, veszünk egy kocsit, aztán egy nagyobb autót és így tovább. Pedig a kicsi, olcsóbb autó is elvisz, ahová akarjuk, és egy olcsóbb óra is mutatja az időt. Mégis haladunk előre, így vagyunk beállítva. A dizájnerboltok pedig azért vannak nyitva, mert van rájuk fizetőképes kereslet.

(...)

Sokan azt mondják: Mészáros Lőrinc Orbán Viktor strómanja, és ezért lett ilyen gazdag.

V. A.: A férjem sok interjúban elmondta, hogy ő már a Fidesz-kormányok előtt is jómódú volt. Húszévesen lett édesapa, alig látta a gyermekeit, mert rengeteget dolgozott. Én most nem akarom helyette elmondani erre a politikai választ, azt, hogy ez nem úgy van, hogy van egy pályázat, odaadják a pénzt, és azt zsebre rakod. Azt a munkát el kell végezni. Amit vállalt, az mind el is készült.

Bántja, amikor azt mondják, hogy a magyar emberek pénzéből utaznak, költenek?

V. A.: Nem bánt, de bosszant, mert demagógnak tartom. Ilyen alapon mindenki a másik ember pénzén utazik? A férjem cégcsoportjába 500 vállalat tartozik. Mint ilyen, ő Magyarország legnagyobb adófizetője. Ez a kérdésben szereplő mondat egy nagyon eladható kommunikációs fogás volt ellene egyszer, az akkori ellenzék részéről. A cégek termelnek, a megnyert munkákat elvégzik, befizetik az adókat, az emberek pedig fizetést kapnak.

A politikai helyzet változásával módosult valami az önök életében?

V. A.: Nem. A Mészáros Csoport mögött rengeteg ember van. A családjaikkal együtt százezer-kétszázezer ember megélhetése kapcsolódik a férjem vállalataihoz. Ezt én nagyon fontosnak tartom kiemelni. Ő ezekért az emberekért felelősséggel tartozik és ezt vállalja is. Ahogy eddig, úgy ezután is mindent meg fog tenni, hogy ezeknek az embereknek továbbra is biztosítsa a munkahelyét. Ezen dolgozik nap mint nap. Az biztos, hogy rajta nem fog múlni több ezer ember megélhetése. Emiatt én úgy gondolom, hogy ha őt bármikor el akarnák lehetetleníteni, igazából nem neki ártanának, hanem ennek a több ezer munkavállalónak. Nem gondolnám, hogy ez bárkinek célja lehet!

De szeretném hozzátenni, hogy miközben arról beszélgetünk, hányan vannak ellenünk, vagy mennyi bántást kapunk, én a hétköznapokban megtapasztalom azt is, mennyien szeretnek minket. Nagyon sokan odajönnek, beszélgetnek, fotózkodnak velünk, vagy kedves üzeneteket írnak, megköszönik a segítségnyújtásainkat.

Ott van például a Pro Filii alapítvány. Évente csak itt több mint kétmilliárd forintot juttatunk rászorulóknak. Nem azért, hogy hálásak legyenek érte, hanem mert tényleg segíteni szeretnénk. Ezenkívül még rengeteg formában támogatjuk az oktatást, a kórházakat... De ez sem jó. Mert jön az, hogy adhatnánk többet. Mondják ezt megint csak olyan emberek, akik soha életükben 500 forintot sem adtak senkinek.

(...)

NER-feleségnek tartja magát?

V. A.: Nem. Mert nem a NER felesége vagyok, hanem Mészáros Lőrinccé. Mindig is tanultam, képeztem magam, dolgoztam, jó munkahelyeim voltak jó fizetéssel, sok reklámszerződéssel. Most van egy cégem, ami hatvan embernek ad munkát. Kiváló reklám- és marketingszakemberek dolgoznak itt, akikre nagyon büszke vagyok.

(...)