Az ellenzék nagy energiákkal bányássza ki régi megszólalásaimból azokat a részleteket, amelyeket kedvükre félremagyarázhatnak és kiforgathatnak.
Az egyik legutóbbi ilyen, amikor még oktatáskutatóként a mesterséges intelligencia veszélyeiről beszéltem. Mondandóm lényege az volt, hogy ha az iskolában nagy tétje van az eredménynek, ha abban mérjük a sikert, hogy ki tud minél több információt visszaadni, akkor mindenre a mesterséges intelligenciát fogják a diákok használni. A tanár mesterséges intelligenciával létrehozza a tesztet, a tanuló pedig ugyanazzal kitölti azt, és már sikerült is a gondolkodás és tanulás folyamatát kiiktatni. Sokkal inkább a tanulás folyamatára, az alkotás örömére kell fókuszálni, mint az eredményre, és ha azt fogjuk értékelni, akkor kisebb a veszélye annak, hogy tönkretesszük a gyermekeink gondolkodását. Ezt a szakmai megállapításomat most is tartom.
A zárt körben elhangzott beszélgetésben az általam használt focis hasonlat azonban valóban nem volt szerencsés, hiszen a győzni akarás a fociban és az iskolában nem ugyanaz. Megértem, hogy van, aki számára ez a rövid kiragadott részlet, pláne a lejárató kampányok tálalásában sértő lehetett.
Megkövetem ezért minden olyan honfitársamat, akit ez a régi mondatom megbántott.
Már csak azért is, mert egyáltalán nem idegen a foci tőlem, többek közt azért sem, mert a férjem nagy focidrukker. Szeretem használni a focis hasonlatokat az oktatás terén. A korai szelekció a sportban és az oktatásban is kidobja a későn érőket és ezzel tehetségeket veszítünk el. A sikeres csapat mögött ott van egy igazán jó edző, aki adatokkal és a pályán zajló események elemzésével alakítja ki az edzőtervét, mint ahogy a jó pedagógus is az osztálytermi folyamatok elemzésével tud igazán sikeres lenni. És miért jutott eszembe Orbán Balázsról Carlos Bilardo és az Estudiantes, az ELTE-ről pedig Menotti?
Kérem, ha tényleg érdekel valakit, hogy mit mondok valójában, nézze meg a kommentben található blogbejegyzéseket vagy a filmet. Ne kiragadott részletekből ítéljenek elhamarkodottan.
Számomra nem okoz gondot a bocsánatkérés. Annyi megjegyzésem azonban lenne, hogy
nem tartom normálisnak azt, hogy egy évekkel ezelőtti rosszul használt hasonlat miatt bárkire rásütik a nemzetáruló bélyeget.
Nem ártana több önreflexió azoknak sem, akik ezt használják politikai fegyverként. A magyar nemzet legnagyobb gondja nem az én stílusom, hanem az, hogy magukra vannak hagyva a gyerekek, hogy nem kapnak elég segítséget egy soha nem látott gyorsasággal változó világban, hogy az elmúlt 16 évben földbe döngölték az oktatást, lepusztították a gyermekvédelmet, kifosztották az államkincstárt és még sorolhatnánk.
Én az oktatás és a gyermekek ügyére szerződtem, ez érdekel: a gyerekek jövője. Ahogy már írtam itt, támadhatnak, amennyit csak akarnak, értük elbírom. Csak azt sajnálom ilyenkor, hogy addig sem a lényeggel foglalkozunk.
Hajrá, Magyarország!
