EDDIG IS TUDTUK, HOGY A SZOLIDARITÁSI ADÓ ALKOTMÁNYELLENES

Örülök az Alkotmánybíróság tegnapi döntésének, amely kimondta, hogy

az Orbán sarcaként kivetett szolidaritási hozzájárulás jelenlegi formájában alkotmányellenes.

Polgármesterekként ezt eddig is tudtuk, csak hát az Alkotmánybíróság nem azért volt Orbán alatt, hogy az alkotmányosságot, hanem azért, hogy őket magukat és a feslett rezsimet védje.

A szolidaritási adó is csak egy jól hangzó fedőtörténet volt. A valóságban az Orbánék felelőtlen és féktelen pénzköltekezésének következményeit, a költségvetésen okozott hatalmas lyukat volt hivatott valamelyest ezzel is betömködni.

Mi, hódmezővásárhelyiek pontosan tudjuk, mit jelentett ez.

Miközben elvontak tőlünk - ez évben már - 691 millió forintot e jogcímen, mindezek mellett, Lázár János hathatós aknamunkájának köszönhetően aljas módon hagytak ki éveken át bennünket a megyei jogú városoknak adott külön támogatásokból, pályázatokból, különböző kompenzációkból és a versenyképes járások pénzeiből.

Az Alkotmánybíróság döntése nagyon fontos, de ettől még az ország gazdasági helyzete kétségbeejtő. A kormánynak ezt a problémát is rendeznie kell, miközben egy olyan csődközeli helyzetet örökölt, amelynek rendbetétele önmagában is hatalmas feladat.

Ha a kormány valóban partnerként tekint majd az önkormányzatokra, akkor egy asztalhoz leülve a polgármesterekkel, lehetne olyan finanszírozási rendszert kialakítani, amely az ország és a települések számára is működőképes és méltányos lehet.

Ehhez viszont beszélni kellene egymással.

Sajnos az elmúlt négy hónapban erre nem kaptunk valódi lehetőséget.

Ezt különösen sajnáljuk mi, önkormányzati vezetők, akik különböző önkormányzati szövetségekben próbáljuk képviselni a településeink érdekeit.

A célunk nem az, hogy akkor most önkormányzatok mindent bele, követelőzzünk és többet kapjunk annál, mint amit az ország költségvetése jelen helyzetben elbír, hanem az, hogy az új kormány partnerként kezelje majd a településeket.

Sokat hangoztatott véleményem az, hogy akkor működik jól egy ország, ha kormány és önkormányzatok nem ellenérdekű felekként léteznek, hanem partnerségben vannak egymással, hiszen a cél közös.

Mindannyian egy prosperáló, jól működő országot, egy emelkedő nemzetet szeretnénk.

Annak idején, amikor Magyar Péter nálunk, Hódmezővásárhelyen kampányolt, tartalmában egy erről szóló levelet adtam át neki.

És a meghívásom már mint miniszterelnöknek, továbbra is áll!