Donald Trump amerikai elnök ismét keményen bírálta Spanyolországot a ceutai migrációs válság és a NATO-n belüli védelmi kiadások miatt. A GB News brit televíziónak adott interjújában egyenesen azt mondta: „Spanyolország romba dőlt ország lesz” Hozzátette: „Problémáim vannak Spanyolországgal, mert nem viselkedik túl jól a NATO-val kapcsolatban, és nem fizeti azt, amit fizetnie kellene”.
Az amerikai elnök a július végi ceutai eseményeket is rendkívül súlyosnak nevezte. „Ami ott történik, azt nagyon szomorú látni” – fogalmazott, majd a tömeges határátlépésekre utalva kijelentette: „Még soha nem láttam ehhez foghatót”.
Trump szerint miközben Nagy-Britanniának is megvannak a maga migrációs problémái, ott „nem tör be több ezer ember ilyen módon az országba”.
Trump már közvetlenül a július 30–31-i ceutai válság idején is támadta Pedro Sánchez kormányát. Akkor az eseményeket „katasztrófának” és „inváziónak” minősítette, és azt mondta, hogy a spanyol vezetés „nem tudja, mit tegyen”. A kialakult helyzetet szerinte „gyenge törvények” és „rossz irányítás” idézte elő.
Az amerikai elnök a spanyolországi eseményeket saját belpolitikai üzenetébe is beillesztette. Július végén arra figyelmeztetett, hogy hasonló történhet az Egyesült Államokkal is, ha a republikánusok elveszítik a novemberi félidős választást. Akkor úgy fogalmazott, hogy amit Spanyolországban látott, ahhoz hasonló helyzet Amerikában „sokkal rosszabb” lehet.
A mostani interjúban Trump ismét összekapcsolta a migráció kérdését a NATO-n belüli teherviseléssel.
Az amerikai elnök „szörnyűnek” nevezte Madrid hozzáállását,
és azt állította, hogy miközben a többi szövetséges vállalta a katonai kiadások növelését, Spanyolország lényegében azt mondja: „Én nem fizetek”.
Trump és Pedro Sánchez kormánya között az elmúlt időszakban több kérdésben is kiéleződött a viszony. A védelmi kiadások mellett feszültséget okozott az is, hogy Madrid nem engedélyezte spanyolországi katonai bázisok használatát az iráni háborúban részt vevő amerikai harci repülőgépek kiszolgálására.