Elnök úr, kérem, tessék szétnézni vidéken is!
EGYÁLTALÁN MARADHATOTT VALAKI A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉGEN TISZTA?
Teljes mértékben osztom Bárándy Péter miniszter úr érveit. Az új legfőbb ügyészt nem biztos, hogy az orbáni hatalommal kollaboráló főügyészi karból kellene kikutatni.
Persze, ez a köztársasági elnök úr joga és egyben felelőssége, de újabb baklövést ebben az ügyben neki sem szabad elkövetnie. Attól, hogy ő jelöl, nyugodtan keresgethetne vidéken is, meghallgathatja akár az Ügyvédi Kamara, a Magyar Bírói Egyesület vagy a Res Iudicata, esetleg más jogászfórumok, mint például az egészen karakán Ügyvédkör véleményét is. Ettől még az elnöki szuverenitása nem csorbul.
Ha viszont az Orbán-rendszerrel együttműködő, vagy erkölcsileg, jellembelileg ismét olyan legfőbb ügyészt jelöl, aki nem üti meg a társadalom által szemmel láthatóan igen magasra tett erkölcsi mércét, abból még egy politikai válság is kikerekedhet, amelyet Magyarország nem engedhet meg magának.
Bárándy Péter egyébként ma este 6 órakor a Hódmezővásárhelyi Közéleti Akadémia előadója lesz a városházi dísztermünkben, amelyre ekként is szeretettel meghívom az érdeklődőket.
Ezt a témát is minden bizonnyal érinteni fogja.