(...)
A de facto párttá válás helyett szatellitszervezet-építés, láthattuk, korántsem unikális dolog. Magyar és a Tisza szervezeti kérdésekben, a választók mozgósítása és a velük való kapcsolattartás tekintetében (is) jól illeszkedik a populista pártok, mozgalmak és egyszemélyes politikai vállalkozások nemzetközi mintázatába.
Ezekben közös, hogy az új politikai vezetők az intézményes média kapuőreit megkerülve közvetlen kapcsolatot alakítanak ki követőikkel, miközben a pártszervezetet valami lazább, hibrid módon (például online platformokon keresztül) szervezett, és jobban kontrollálható közvetítő intézményekre cserélték. A pártok helyét a laza mozgalmi hálózatok, a gyenge tagsági struktúra, majd a közösségi média segítségével történő mobilizáció vette át.
Párttagok helyett pedig hasznosabbak az adományozók és önkéntesek.
Így nem kell bajlódni a belső demokratikus döntéshozatallal,
hiányzik a pártvezetők feletti belső kontroll: a támogatók a politikai döntésekbe jellemzően nem szólhatnak bele, noha egy-egy mozgalom egykor (például az 5 Csillag) bázisdemokratikus módon indult.
A párt mint intézmény hanyatlása azt is jelenti, hogy amíg korábban a professzionális politikusi karrier útja a pártban végzett kitartó munka és emelkedés eredménye volt, az új típusú pártokat, populista mozgalmakat sokszor „amatőrök”, civilek viszik sikerre. De új mintázat jellemzi vezetők és követők viszonyát is. A pártvezetés és párttagság aszimmetrikus, de mégis kétoldalú (pártdemokrácia) kapcsolatát felváltotta a politikai vállalkozóként, celebként vagy influenszerként fellépő politikusok és rajongótáboruk közti külső (elsősorban kommunikációs) viszony.
(...)
