„Egy Gyűrű mind fölött,
Egy Gyűrű kegyetlen,
Egy a sötétbe zár,
bilincs az Egyetlen”
(J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura)
Megdöbbentő volt látni a falfehér Tisza-frakciót pénteken délelőtt a Parlamentben.
Érdemes végignézni az augusztus 28-i plenáris ülés teljes felvételét, illusztrációnak egyetlen képkocka:
Sehol a megszokott gúnyos-önelégült mosolyok, sehol a kedélyes cseverészés. A szemekben félelem. Tudják, hogy hamarosan meg kell szavazniuk valamit, amivel sokan közülük nem értenek egyet. És mindenki tudni fogja, hogy ők szavazták meg. Igen, az aktivistáik és a választóik is.
S mindezt miért?
Mert ilyen a hatalom természete.
A hatalom nem az a folyamatos feelgood életérzés, ahogy sokan elképzelik, és ahogy jellemzően a tiszások is jellemzően tapasztalhatták eddig. A hatalom sokszor jár kellemetlen, vagy akár nyíltan vállalhatatlan döntésekkel.
Az Egy Gyűrű hatalom-allegóriája
A Gyűrűk Ura a világirodalom talán legnagyobb műve a hatalomról, kísértésről és vívódásról, erőről és könyörületről, emberi tartásról és esendőségről.
A háromkötetes mű – amit az első kábé száz oldalt, az angol vidék idilli nyugalmát megidéző Megye életének leírását olvasva könnyű feladni – esszenciája az Egy Gyűrű verse. A fentebb idézet vers azonban csak magyarul ilyen zseniális. Angolul közepesen érdektelen:
„One Ring to rule them all,
One Ring to find them,
One Ring to bring them all,
and in the darkness bind them.”
Réz Ádám fordítása elképesztő irodalmi teljesítmény, nem szöveg-, hanem gondolathű. Sűrű, tömör, elementáris.
A hatalmi szocializáció hiánya
Térjünk vissza a regényes magyar valósághoz! A fentebb vázolt helyzet drámaisága abból fakad, hogy a Tisza embereinek nincs hatalmi szocializációja. Nem járták végig a fejlődési útjukat lépésről lépésre, nem építették fel a saját politikai világukat tégláról téglára. Egy éve ügyvédjelöltek voltak, ingatlanosok és énekesek. Aztán nyertek egy castingon, és ma képviselők, bizottsági elnökök, államtitkárok, vagy akár miniszterek. A tempó szédítő.
A hirtelen rászakadt hatalom bárkit próbára tesz. Akinek nincs hatalmi szocializációja, annál ez a próba lelkileg közel elviselhetetlen. Aki nem vezetett karakteres világnézetű vagy lokálpatrióta civil szervezetet, nem volt önkormányzati képviselő, alpolgármester, vagy legalább parlamenti asszisztens, annak jellemzően hiányzik. Nem látott mást hatalmat gyakorolni, nem találkozott testközelből a hatalom szédítő-taszító természetével, nem élte végig azt, ahogy maga is mind nagyobb hatással van mások életére.
A cégvezetés és a csúcsmenedzserkedés is ér ugyan valamit, de az eltérő működés, dinamika és sikerkritériumok erős korlátai ennek. Egy, a multik és a politika világát is nagyon belülről ismerő barátom ezt így fogalmazta meg:
„Láttam már embereket nagyon sok pénzről lemondani. De hatalomról? Soha.”
Hatalmi-politikai érés szteroidokon
A forradalmi idők sajátossága, hogy a Tiszának mindent sokkal gyorsabban, kapkodva kell(ene) elvégeznie és sikerre vinnie. Így aztán egy-egy hét alatt vét annyi politikai hibát, mint amit a hagyományos fejlődési pályájú politikai erők hónapok alatt. A példáinknál maradva: többszöri nekifutásra, egészen nyíltan jogszerűtlenül távolítottak el egy harmatgyenge, simulékony köztársasági elnököt, akivel érdemben nem lett volna sok bajuk. A belebegtetett nagy egyeztetés után nem egészen 24 órával bejelentett Polgári Juditot elsöpörte a népharag. Sikerült irgalmatlanul megalázni a világ valaha volt legnagyobb, addig mindenki által tisztelt és kedvelt női sakkozóját. Végül megtalálták az egyetlen embert az országban, akinek (uniós!) bírósági papírja van arról, hogy a demokratikus játékszabályok szerint ezt nem lehet eljátszani. (Ötvenhat 70. évfordulóján meg aztán különösen jól mutat majd, mint valaki, aki a nagyon kevés felelősségre vont – és itt most Béla bátyánkra nézünk – kommunista elnyomók egyikének oldalára állt, ráadásul külföldön. Hogy jogilag megalapozottan tette-e? Kit érdekel? Egy náci elkövetőt sem mentünk fel a hazánkban elkövetett emberiesség ellenes bűnei miatti büntetés alól. Csak azért, mert a hatályos jogszabályoknak megfelelően volt embertelen? Az a legkevesebb, hogy elfogultság miatt kimaradunk egy ilyen döntésből.)
A sikertörténetnek ígérkező NVVH-elnökválasztási folyamatból is vesszőfutás lett a kormánypárt számára. Teljesen világos, hogy a befutó jelölt nem a legalkalmasabb volt a mezőnyből, és kételyek merülnek fel, hogy alkalmas-e egyáltalán. És a rémálom folytatódik, mert ki fog ezek után elmenni az új hivatalhoz vezetőnek vagy akár munkatársnak? Ki száll be a második körben, ha már az első körben sem sikerült megtalálni a négy elnökhelyettes közül hármat? Ki hagyja ott az eddigi karrierjét, és áll ki a rivaldafénybe egy erősen billegő intézmény kedvéért? Aligha a rendőrség, az ügyészség vagy a bíróság krémje.
A Tisza legfeljebb annyira uralja a főleg az indokolt népharagtól hajtott hullámokat, mint egy szörfös. Ha elvéti és elesik, akkor a következő hullám irgalmatlan erővel veri pofon. Szívesen emlegetik ugyan a gálya és a víz ismert viszonyrendszerét, de a közhely brutális valóságával a Polgár Judit bejelentését követő 24 órában szembesültek először. Akkor engedtek. A múlt héten jött a következő hullám. Most beleálltak. Egyelőre beleálltak.
Fantomhatalom
Újabb csavar, hogy a hatalom lehet csak érzet is, nem valódi erő. És itt a legtöbb szereplő hatalma nem szuverén, hanem származtatott. Mindössze maroknyian bírnak valódi, önálló hatalommal a kormányban és körülötte. A nyilvánosság meg még tovább ront a helyzeten, amikor a teljes Tisza-világ önérzetét fűti, például amikor elhiteti velük, hogy ők a legbefolyásosabb nők az országban. De mekkora valós befolyással bír az, aki még a saját államtitkárait sem válogathatja meg maga? Aki semmilyen politikai szándékát nem képes végigvinni még a saját minisztériumán sem?
Ironikus, de a Tiszához képest Torgyán József FKGP-je, Dávid Ibolya MDF-e vagy Orbán Viktor Fidesze is igazi bohó, bázisdemokrata-anarchoszindikalista szeretetközösségként működött. A magyar politika rég nem látott olyan unipoláris kormányt, mint a jelenlegi, olyan centralizált pártot, mint a Tisza. Egy olyan szervezetet, ahol még a parlamenti frakció tagjai sem léphetnek be a pártba. Nincsenek fékek, nincsenek ellensúlyok, a sebesség viszont szédítő. Hát mi baj történhetne?
Mindez összefügg azzal, hogy a Tisza-világ kohéziója erőtlen, nincsenek közösen megélt magasságai és (főleg) mélységei. Nem voltak együtt ellenzékben, nem éltek túl vesztett választást, nem látták még, milyen az, amikor testvér testvér, elvtárs elvtárs, bajtárs bajtárs ellen fordul. Emberek hidegülnek el egymástól, akik közösen vittek végbe valami nagyszerűt, és a végén néha csak a zabolátlan gyűlölet marad. Ez még mind előttük áll. Hogy mi lesz belőle?
Vége lesz
Eleinte bármit lehet. Idővel szinte bármit. Aztán meg...
A politikai tranzakciók sokszor olyanok, mint a kamatos pénz: nem kell megfizetni az árukat azonnal. Utólag viszont kamatostól, nem egyszer uzsorakamatostól. Lehet a tiszás megoldóembereknek járni a piacot, és védelmi pénzt szedni, tulajdonrészért vagy akár az egész cégért cserébe nyugalmat ígérni. Lehet polgármestereket nyomasztani, fenyegetni. Lehet odaszólni állami cégeknek és intézményeknek, hogy kit rúgjanak ki, vagy kit vegyenek fel, mellőzve minden jogszabályt. Lehet jogilag erősen ingoványos utasításokat adni a szolgálatoknak. Ma még lehet.
Az áprilisi események faék egyszerű tanulságát mindenkinek érdemes megtanulni a jóval masszívabb alapokra felépített NER-sztoriból: vége lesz.
Nyitókép:
erik_stein
