Üdvözlik a szociális ágazatban dolgozókat képviselő szakszervezetek, hogy a kormány béremelést tervez, de egyelőre nem mondanak le a szeptember 18-ra meghirdetett demonstrációról. A szervezetek szerint ugyanis továbbra sem ismertek a kétlépcsős béremelés pontos részletei, és az azonnali, 25 százalékos emelést tartják elfogadhatónak.

Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy két lépcsőben emelnék a szociális ágazatban dolgozók bérét: az első emelés október közepén, a második 2027. január 1-jétől lépne életbe. Az MTI által megkeresett érdekképviseletek szerint azonban erről a konstrukcióról a szerdai egyeztetésen még nem esett szó.

Szűcs Viktória, a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum (SZÁÉF) munkavállalói oldalának ügyvivője elmondta: a szerdai tárgyaláson arról kaptak tájékoztatást, hogy a minisztérium előkészített javaslatokat a szakszervezetek által kért 25 százalékos béremelésre, ezekről azonban a kormány még nem döntött. A miniszterelnök által bejelentett kétlépcsős megoldás ezért meglepetésként érte őket, és szeretnék megismerni annak részleteit.

Szűcs szerint az ágazatban 2008 óta folyamatos probléma a bérek rendezetlensége. Azóta főként bérpótlékokkal próbálták korrigálni a kereseteket, de szerinte ez nem jelentett valódi, átfogó béremelést. A szociális ágazat emiatt jelentős bérhátrányba került. Az általuk kért 25 százalékos emelést ezért csak „0. lépésnek” tartják.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke azt mondta: számukra csalódást jelentett a szerdai egyeztetés, mert akkor nem született konkrét kormányzati döntés a béremelésről. Az MKKSZ ezért folytatja a szeptember 18-ra, a Miniszterelnökség elé tervezett demonstráció előkészítését.

A szakszervezet azonnali 25 százalékos béremelést vár, a két lépcsőben történő emelést jelen formájában nem tudja elfogadni. Boros Péterné ugyanakkor jelezte: hétfőn levélben fordul a miniszterelnökhöz, és ha a béremelés részleteiről megnyugtató választ kapnak, elképzelhető, hogy mégsem tartják meg a demonstrációt.

Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének (SZÁD) elnöke szintén üdvözölte, hogy a kormány béremelést tervez, de szerinte a 25 százalékos emelés két részletre bontása nem oldja meg a dolgozók problémáit. Kifogásolta azt is, hogy a kormány a szakszervezetekkel való érdemi egyeztetés előtt jelentette be a konstrukciót.

A SZÁD szerint a 25 százalékos emelés csak az első lépés lehet, és a következő években további bérfelzárkóztatásra van szükség. Köves Ferenc hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem konfrontációt akarnak, hanem megállapodást, méltó béreket és megfelelő munkakörülményeket.