(…)
Igen, 2014-ben kaptam támogatást – 3 millió forintot, hűha! – egy magyar-lengyel kétnyelvű könyv kiadására, amely a Lengyelország sorozatom általam írt szövegének – büszke vagyok rá! – kiadása lett volna.
A forgatás alatt megismert lengyel műfordító – barátságot kötöttünk – sajnos többszöri és igen, évekig tartó noszogatásom ellenére sem készítette el a fordítást, a másik fordítóval való próbálkozásom is kudarcba fulladt, így végül 2020-ban a támogatás teljes összegét visszafizettem. Vagyis visszafizettem hárommillió forintot. Amúgy az adóimat akkurátusan be szoktam fizetni, és tegye fel a kezét, akinek még soha nem keletkezett adótartozása figyelmetlenség, vagy egyéb ok miatt.
Arról pedig nem tehetek, hogy a másik támogatás alapján megírt anyagok nem tetszenek Molnár Áronnak, nekem sem tetszenek az ő produkciói, még akkor sem, ha nálam több támogatásban részesült a NER-től.
És még valami: nem szólt soha senki, hogy pályázzak, nem szólt soha senki, hogy a meghiúsult könyvre kapott támogatást fizessem vissza. Az úgy van, hogy kitaláltam magamtól is. Ugyanis a könyvet – rajtam kívül álló okok miatt! – nem sikerült kiadni.
Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint amennyit én okoztam, és kívánom, hogy az államtól kapott támogatásokból mindenki úgy valósítsa meg az álmait, ahogy én tettem minden más esetben – lásd a filmsorozataimat Amerikától Szibérián át Lengyelországig, vagy éppen Mongóliáig. Az 1100 év Európa közepén című sorozatomról nem is beszélve.
Igen, mindegyikre büszke vagyok.
Ahogy a könyveimre is.
(…)