Európának is részt kellene vennie az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalásokon, Oroszország azonban a jelenlegi európai politikai hozzáállás mellett nem látja értelmét a bevonásuknak – jelentette ki Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője november 1-jén.
Peskov Pavel Zarubin orosz újságírónak adott interjújában arról beszélt, hogy az európai országok képviselőinek elvileg ott kellene ülniük a tárgyalóasztalnál, de szerinte a jelenlegi álláspontjuk lehetetlenné teszi az érdemi párbeszédet.
A szóvivő úgy fogalmazott, hogy az európai politikusok és Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségéről beszélnek. „Ilyen hozzáállással lehetetlen velük tárgyalni” – mondta Peskov, aki szerint ezért nincs jelenleg helyük az egyeztetéseken.
A tárgyalások lehetséges formátumáról Jurij Usakov, Vlagyimir Putyin külpolitikai tanácsadója is beszélt korábban. Közölte, hogy Moszkva elképzelése szerint az első fordulóknak háromoldalú formátumban, Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok részvételével kellene megvalósulniuk.
Usakov azzal indokolta ezt, hogy Oroszország és az Egyesült Államok között már működnek a kapcsolatok, ezért szerinte logikus, hogy a tárgyalások kezdetben ebben a felállásban zajlódjanak. Az európaiak későbbi részvételét ugyanakkor nem zárta ki: megfogalmazása szerint később más tárgyalóasztalok is rendelkezésre állhatnak.
Fotó: Wikipedia