A pedagógus szakszervezetek és a Tanítanék Mozgalom szerint több ponton is problémás volt az új tankerületi igazgatók kiválasztása,
mert az eljárás nem biztosított elegendő időt és megfelelő feltételeket az érdemi véleményezéshez.
A kormány hétfő este tette közzé az 55 kinevezett tankerületi vezető névsorát, öt tankerületben pedig új pályázatot kell kiírni.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) már október elején jelezte Lannert Judit oktatási miniszternek, hogy több intézményben csak rendkívül szűk időkeretben, esetenként kizárólag papíralapon lehetett megismerni a pályázatokat. Volt, ahol akár tizenkét jelentkező szakmai anyagát kellett volna rövid idő alatt értékelni. A véleményezés több helyen tanítási időre esett, így egyes pedagógusok ténylegesen nem tudtak részt venni benne. A PDSZ ezért legalább egyhetes határidő-hosszabbítást, digitálisan hozzáférhető pályázatokat és egységes eljárási feltételeket kért.
Az ADOM Diákmozgalom is kifogásolta a körülményeket, Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom vezetője pedig a 24.hu-nak arról beszélt, hogy
a jelentkezők még automatikus visszaigazolást sem kaptak pályázatuk befogadásáról,
a döntéshozók pedig nem tartották az előzetesen közölt határidőket.
A minisztérium nem a tanárok támogatása alapján választott
A PDSZ nemcsak a lebonyolítást, hanem a kiválasztás átláthatóságát és a tankerületi rendszer tervezett átalakítását is bírálja.
Nagy Erzsébet, a szakszervezet vezető tisztségviselője szerint nyilvánosságra kellene hozni valamennyi pályázó nevét, valamint azt, hogy az egyes jelöltek hány támogató és elutasító véleményt kaptak. A PDSZ értesülései alapján ugyanis
több helyen nem az a jelölt kapta meg a vezetői megbízást, akit a helyi iskolai közösségek többsége támogatott.
Ennek egyik példája, hogy Gyulán hiába támogatta a tantestületek több mint kétharmada az eddigi igazgatót, Lannert a helyi tiszás aktivistát, Gyarmathy Zsoltot nevezte ki.
A szakszervezet saját maga is kért véleményezési lehetőséget, de nem kapott. Nagy Erzsébet a 24.hu-nak egyenesen úgy fogalmazott, hogy „óriási hiba volt” a pályázatok kiírása, miközben az iskolafenntartási rendszer jövője még nem tisztázott. Szerinte a tankerületek csak akkor válhatnak valóban támogató szervezetekké, ha az iskolák önálló költségvetést és tényleges döntési jogot kapnak a pénzügyi kérdésekben.
Lannert Judit oktatási miniszter ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy az új vezetőkkel a korábbi politikai szempontok helyett a szakmaiságra és az együttműködésre épülő működést kívánják meghonosítani. Az új tankerületi igazgatók november 5-én lépnek hivatalba.