A Strabag Építő Kft. nyerte a Budapest Közút eljárását az óbudai K-híd felújítására kiírt közbeszerzést – írja a Magyar Nemzet. Az osztrák hátterű cég nettó 1 milliárd 276 millió forintos ajánlattal végzett az első helyen, megelőzve a Duna Aszfaltot, amely nettó 1 milliárd 372 millió forintért vállalta volna a kivitelezést. A két ajánlat között mintegy 96 millió forint volt a különbség. A szerződéskötési moratórium szeptember 25-én jár le, ezt követően aláírható a kivitelezési szerződés.
A Budapest Közút tervei szerint a munkaterületet már október közepén átadhatják, így még idén megkezdődhet a Hajógyári-szigetre vezető K-híd rekonstrukciója. A beruházás során teljesen átépítik a leromlott pályaszerkezetet, szélesebb lesz az útpálya, és átfogó korrózióvédelmet kapnak az acélszerkezetek. Az első ütem várhatóan 2027 júniusáig tart, ekkor a déli gyalogos járda és a kocsipálya újul meg; ezt követően az északi járda és további korrózióvédelmi munkák következnek. A kivitelezés idején a híd a közúti forgalom előtt zárva lesz, a gyalogos átkelést ugyanakkor folyamatosan biztosítják.
Az 1957-ben átadott, eredetileg ideiglenes K-híd 99 méter hosszú, a Hajógyári-sziget és a Sziget Fesztivál legfontosabb közúti kapcsolata.
(Nyitókép: Indokolt lenne a K-híd felújítása)