Tizenkilenc éve, 2007 októberében jelent meg a nyomtatott Reakció első száma (innen lehet pdf-ben letölteni, a mai napig a '90 utáni sajtótörténet egyik csúcsterméke!), benne A jövő visszahódítása programunkkal. Fiatalok voltunk, idealisták és bohók... aztán jött két évtized, ami rendesen odavert országnak-világnak. Mi voltunk, mi vagyunk a polgári underground: tizenkilenc éve is (többé vagy kevésbé) kilógtunk mindenhonnan, ma sincs ez másként.

Most nekifutunk, és végig vesszük lépésről lépésre, écáról écára: mit akartunk, mi lett és mi legyen? Arra jutottunk, hogy a Preambulum és az Alapvetés újrafogalmazását a végére hagyjuk, és előbb fejezetenként-alfejezetenként vesszük végig A jövő visszahódítását, helyzetértékelést adunk, majd a reakciós szeretet- és kommentközösségünk segítségével pontosítjuk az értékelést, és megfogalmazzuk, milyen legyen a magyar jövő. Ez lesz A jövő visszahódítása 2k45. 

Lássuk hát az első, Hagyomány és ésszerűsítés (Állam és közigazgatás) c. fejezet első alfejezetét!

Mit akartunk?

ÁLLAM ÉS BÜROKRÁCIA
A magyar államigazgatás történelmi hagyományokon alapuló, 1989 óta megreformált rendszere a XXI. században is alkalmas lenne az ország működtetésére. A magyar politikusok felelőssége, hogy a gazdasági helyzet romlásával és a demokrácia intézményeinek kiüresítésével odáig juttatták az országot: az államigazgatás nem tudja rendesen ellátni feladatait. A jelenlegi politikai elit lebénította az intézményrendszert, és annak működésképtelenségén értelmetlen átszervezésekkel akar úrrá lenni. Ám a bajok gyökere nem az intézményrendszerben, hanem a politikai elitben van. A bürokrácia mindazonáltal európai összevetésben is súlyos terhe Magyarországnak. Ezért javasoltuk az államapparátus szakszerű és megfontolt csökkentését, amely azonban nem mehet a működőképesség kárára.

Mi lett?

2007 óta a magyar állam nem kisebb lett, hanem sokkal központosítottabb. A 2010 utáni közigazgatási reform létrehozta a fővárosi és megyei kormányhivatalokat, majd 2013-ban a 175 vidéki és 23 budapesti járási hivatalt; ezzel korábban széttagolt államigazgatási feladatok kerültek egységes szervezetbe. Ezzel párhuzamosan az állam számos korábban önkormányzati feladatot is magához vont: 2012-ben állami tulajdonba kerültek a kórházak, 2013-tól pedig a bölcsődék és az óvodák kivételével az állam vette át a közoktatási intézmények fenntartását.

Pontatlan és igazságtalan lenne mindezt elintézni annyival, hogy „bürokrácianövelés”. A területi közigazgatás egységesítése és a kormányablakok kialakítása valódi egyszerűsítést is hozott, a korábban széttagolt hatósági ügyintézés egy tető és egy vezetés alá került, megkezdődött az ügyintézés digitalizálása is.

A kormány 2013-ban 25–30 százalékra becsülte az adminisztratív tehercsökkenést az addigi intézkedések nyomán – valóban volt csökkenés, de a mértékét nehéz lenne számszerűsíteni.

Azóta az elektronikus ügyintézés a hétköznapok részévé vált: egy 2025-ös uniós felmérésben a magyarok 81 százaléka mondta azt, hogy a köz- és magánszolgáltatások digitalizációja megkönnyíti az életét. Az előrelépés kifejezettn jelentős volt, az OECD 2025-ös digitális kormányzati indexén Magyarország 0,60 pontot ért el. Hogy ez jó vagy rossz? A tágabb értelemben vett régióból ezek az országok vannak előttünk, illetve mögöttünk:

  • Előttünk: Észtország (0,83), Csehország (0,75), Szlovákia (0,71), Lettország (0,69), Ausztria (0,62), Litvánia (0,61).
  • Mögöttünk: Szlovénia (0,58), Lengyelország (0,56), Bulgária (0,37), Horvátország (0,35), Románia (0,24).

Ahogy az azt megelőző két évtizedben, úgy 2010 óta is voltak érdemi leépítési hullámok, de az államapparátus nem lett látványosan kisebb. Az OECD összehasonlítható adatai szerint a közszférában dolgozók a teljes foglalkoztatás 19,23 százalékát tették ki 2007-ben; ez 2015-re 22,16 százalékra emelkedett, majd 2023-ra 18,92 százalékra csökkent. Vagyis tizenkilenc év távlatában van mérséklődés, de nem következett be A jövő visszahódításában 2007-ben elképzelt nagyszabású karcsúsítás. Fontos: ez a mutató nemcsak a szűken vett hivatalnoki kart, hanem a közszféra szélesebb körét is tartalmazza.

A másik, talán még fontosabb kérdés az, hogy az erősebb állam egyben hatékonyabb államot jelentett-e. A kép vegyes. A Világbank kormányzati hatékonyságot mérő mutatóján Magyarország 2024-ben a 61,1-es percentilisben állt: globálisan a felső harmadban, de távol az európai élmezőnytől. A mutató a közszolgáltatások minőségét, a közigazgatás szakmai működését, a szakpolitika kidolgozását és végrehajtását együttesen méri. Ha a régiónkat nézzük:

  • Előttünk: Ausztria (80,79), Észtország (76,56), Litvánia (74,70), Csehország (74,23), Szlovénia (72,52), Lettország (65,79), Horvátország (65,14), Lengyelország (64,43), Szlovákia (64,13).
  • Mögöttünk: Románia (59,47), Bulgária (52,17).

Miközben az állampolgári ügyintézés sok területen egyszerűbbé vált,

a vállalkozások szabályozási környezete már ellentmondásosabban változott. Van, ami egyszerűbb lett, és van, ami bonyolultabb. A kiszámíthatóság? Hát, az nem nagyon volt (itt talán elég a kata be-, majd kivezetési aktusát felidéznünk).  

Az Európai Bizottság 2026-os országjelentése szerint a magyar gazdaságot továbbra is gyakori jogszabályváltozások, rendkívüli szabályozási eszközök és rövid alkalmazkodási határidők terhelik. A jelentés szerint 2025-ben 54 adónem létezett, Magyarország termékpiaci szabályozása pedig az EU OECD-tagállamai között a legszigorúbbak közé tartozott. Utóbbi nem feltétlenül baj, előbbiben pedig érdemes élesen szétválasztanunk a kkv és a (főleg multinacionális) nagyvállalati világot. A kkv-k adóteherben (emlékszik még valaki, hogy a 2000-es években közel 3 forintba került, hogy 1 forintot kapjon a munkavállaló?) és adminisztrációban is jól jártak. A nagyvállalatok kaptak extra kedvező társasági adózást, meg mindenféle különadókat és kormányzati zrikálást. A Bizottság azt külön is kiemelte, hogy az érdemi társadalmi egyeztetés gyenge, és 2009 óta nyolcadára rövidült az az átlagos idő, amely egy jogszabály hatálybalépése és első módosítása között eltelik.

Mit mondhatnánk még? A 2007-es problémafelvetésünk egész időtállónak bizonyult: önmagában az intézményi átszervezés nem oldja meg a rossz szabályozás, a kapkodó jogalkotás vagy az önkényességig öntörvényű politikai irányításból eredő működési zavarokat. Ami viszont 2007-ből ma már túl egyszerűnek látszik, az a „bürokrácia csökkentése” mint önálló cél. Azóta kiderült, hogy nem elsősorban az számít, hány ember dolgozik az államban, hanem hogy milyen feladatot, mennyire átláthatóan és milyen minőségben végeznek el.

A 2026-os kormányváltás aztán újabb átszervezési hullámot indított el. A Magyar-kormány (a teljesség bármiféle igénye nélkül)

  • minisztériumi átvilágításokat és intézményi átszervezéseket kezdett;
  • rögtönítélő alaptörvény-módosítással szabadult meg az ennél azért nagyobb alapossággal összerakott kekva-rendszertől;
  • megszüntette az ügyészség vádmonopóliumát és létrehozott egy bizonytalan körvonalú, az eddigi jogrendbe kérdésesen illeszkedő alternatív rendőri-ügyészi-titkosszolgálati intézményt,
  • szeptembertől újrarendezte többek között a közigazgatási személyzetpolitika, az e-közigazgatás és az állami adatvagyon felelősségi rendjét és
  • kilátásban van például az egységes kormányhivatali struktúra megbontása, az önálló ágazati hatóságok visszatérése.

Néhány hónap alapján korai lenne ítéletet mondani, de helyzetjelentést adhatunk:

  • nyoma sincs semmiféle átfogó államszervezési, közigazgatási gondolatnak, 
  • az egyes változtatások sokszor radikálisak, de nem látszik, hogy akár csak többé-kevésbé is koherens rendszert alkotnának, 
  • sőt, a meglévő intézményi keretek elfogadható színvonalú napi működtetése is messze meghaladja a kormánypárt és a kormány szellemi és szervezési kapacitásait.

Mi legyen?

Ahogy a sorozatunk beharangozójában is írtuk, itt a reakciós közösségünk bölcsességére számítunk. Hozzászólásokban várjuk mindenki gondolatait arról, hogy

  • helytálló-e az elmúlt 19 év és a jelen értékelése?
  • mi hiányzik belőle, mit kéne módosítanunk?
  • mi legyen az irány a következő 10-20 évre?

A szövegszerű javaslatoknak különösen örülünk. A végén aztán ezeket a véleményeket is integráljuk reakciós mélyállami műhelyünk szellemi produkciójába, és így készítjük el a végleges

  • Mit akartunk? (Na jó, ezzel utólag már nem lenne szép utólag ügyeskedni – a szerk.) 
  • Mi lett?
  • Mi legyen?

anyagunkat. A jövő visszahódítása 2k45-öt.

A végén szépen kinyomtatjuk, eltesszük, és majd gyerekeinknek-unokáinknak mutogatjuk, hogy

milyen szép jövőt szántunk nekik, csak hát egy arra szálló sirály tarkóján megpattant.

+ −-1