A Telex arról ír: az aranykonvoj-ügy lehetett az oka annak, hogy a Tisza-frakció nem szavazta meg Szathmáry Zoltán, a Baka András köztársasági elnök által legfőbb ügyésznek jelölt ügyész támogatását.
A portál információja szerint Szathmáry Zoltán testvére érintett az aranykonvoj-ügyben.
Úgy tudja a Telex, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal főosztályvezetőjeként ő intézte a X. kerületi kapitányságon az előállított ukránok beutazási és tartózkodási tilalmát.
A Tisza frakció egyik tagja azt mondta a Telexnek, hogy azért nem támogatják a jelöltet, mert „meggyőződésünk, hogy nem a megfelelő jelölt lett kiválasztva a feladatra”. Megerősítette, hogy a frakció keddi ülésén is elhangzott Szathmáry családi kapcsolata.