A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség, a DIICOT hétfő reggel intézkedett Călin Georgescu korábbi román államfőjelölttel szemben. Igazságügyi források szerint a volt jelölt éppen egy uszoda felé tartott, amikor a forgalomban megállították,

majd mogoșoaiai otthonába vitték, hogy jelen legyen az ottani házkutatásnál. 

A DIICOT és a román rendőrség összesen öt helyszínen – Bukarestben, Mogoșoaiában, Ciolpaniban és Bufteában – hajtott végre házkutatást szervezett bűnözői csoport létrehozása és különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás gyanúja miatt. Georgescut a házkutatás után a DIICOT székhelyére viszik kihallgatásra. Az ügyben Ionel Rusen üzletemberrel szemben is intézkedtek; az Agerpres szerint ő korábban részt vett Georgescu elnökválasztási kampányának adománygyűjtésében.

A vizsgált ügy 2021 szeptemberére nyúlik vissza. A nyomozók gyanúja szerint három ember – két román és egy olasz állampolgár – olyan konstrukciót működtetett, amelyben külföldi társaságok tehetős vezetőinek adták ki magukat, és jelentős külföldi finanszírozást ígértek román vállalkozóknak, előzetes pénzügyi biztosíték fejében. Az egyik sértettnek előbb 6 millió eurós hitelt ígértek, amiért több mint egymillió eurót utalt át, majd egy állítólagos 15 millió eurós finanszírozás érdekében további 100 ezer eurót fizetett.

A DIICOT szerint az ügyben vizsgált teljes kár meghaladja az 1,1 millió eurót.

A román nyomozók Lettországtól, Olaszországtól, Nagy-Britanniától és Svájctól is információkat kértek.

Az Agerpresnek Răzvan Leu buzăui üzletember megerősítette, hogy ő tett feljelentést 2024 januárjában. Leu állítása szerint 1,1 millió eurót adott biztosítékként egy 6 millió eurós külföldi hitelhez, amely végül nem valósult meg, a pénzét pedig nem kapta vissza; azt is állította, hogy hamisított fizetési megbízásokat mutattak neki. Ezek a feljelentő állításai, a büntetőjogi felelősséget nem állapították meg. A hétfői akció hírére Georgescu több tucat támogatója gyűlt össze a DIICOT bukaresti központja előtt, ahol a csendőrség megerősítette a biztosítást és kordonnal választotta el a demonstrálókat az épület bejáratától.