Kizárta Toroczkai Lászlót, a Mi Hazánk frakcióvezetőjét az Országgyűlés e heti üléséről Forsthoffer Ágnes házelnök. A döntés értelmében Toroczkai a szavazásokon részt vehet, az ülés többi részén azonban nem.

A házelnök azzal indokolta a döntést, hogy Toroczkai hétfői felszólalásában elfogadhatatlan kifejezéseket használt,

amelyek szerinte súlyosan sértették az emberi méltóságot és egy, az Alaptörvényben biztosított alapjogot.

Erről szóló hírünket itt olvashatják!

Forsthoffer közölte: a véleménynyilvánítás szabadságába sok minden belefér, a parlamentben elhangzottakat azonban már nem tartotta tolerálhatónak.

Az ügy előzménye, hogy Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt: Toroczkai családi cégek érdekében lobbizott minisztériumokban.

A Mi Hazánk frakcióvezetője ezt súlyos hazugságnak nevezte,

majd személyes érintettségre hivatkozva szót kért. Felszólította a miniszterelnököt, hogy nevezze meg az érintett cégeket, illetve kérjen bocsánatot. Ennek során sértő kifejezéssel illette Magyar Pétert.

Forsthoffer Ágnes már az ülésen figyelmeztette Toroczkait, hogy válogassa meg a szavait, és jelezte, hogy a történteknek jogkövetkezménye lesz. A házelnök később közösségi oldalán jelentette be a kizárásról szóló döntését.