A parlament megválasztotta a Médiatanács elnökének Polyák Gábor médiajogászt. Szintén megválasztották a testület négy, a Tisza-frakció és a Mi Hazánk által jelölt tagokat négy évre, ugyanakkor elutasították a Fidesz és a KDNP jelöltjeit.

A Médiatanács tagja a Tisza Párt által jelölt Bencsik Márta jogász, újságíró, Bodrogi Bea Judit médiajogász, emberi jogi ügyvéd és Nagy Krisztina jogász, médiapedagógus; valamint a Mi Hazánk jelöltje, Tóth Máté energiajogász lett.

Elutasították ugyanakkor a Fidesz jelöltjének, Szabó László kommunikációs szakembernek és a KDNP által javasolt Pindroch Ferenc televíziós, rádiós és kommunikációs szakembernek a megválasztását.

A szavazás után a Fidesz és a KDNP képviselői kivonultak az ülésteremből.

Latorcai Csaba képviselő elfogadhatatlannak tartotta a szavazás menetét és elmondta: a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy a frakciók jelöltjeit, akiket előzetesen a bizottság támogatott, a parlamenti szavazáson elutasítsák.

Forsthoffer Ágnes tiszás házelnök viszont azt közölte: annak ellenére, hogy a parlament nem választotta meg az összes tagot, a Médiatanács megalakult. Hozzátette: azon jelöltekről, akiket nem választottak meg, de bírják a képviselők harmadának támogatását, ismételten meg kell kísérelni a szavazást. Az új voksolás időpontját a későbbiekben határozzák meg.