A jobboldali médiáról

Dolgoztam annak idején egy hírportálnál, ami úgy indult el, hogy "lenyomjuk az Indexet". Az alapításnál ötmillió forint volt a kezdőtőke, a főszerkesztő viszont hiába könyörgött a befektetőnek, hogy ne klasszikus hírportált csináljunk, hanem hírblogot, ahol legfeljebb 5-6 anyag jelenik meg egy nap, az viszont mind üt, hasztalan volt: az illetőnek hírportál kellett, rovatokkal, újságírókkal, miegymással. Bele is állt a földbe az egész: elvergődtünk valahogy másfél évet, a hirdetők nem jöttek, írni-olvasni tudó embereket pedig nemigen találtunk. Hogy értelme mi volt, ma se tudom.

Annak idején már a FB-ban való csoportosulást sem néztem jó szemmel.
Nem is használom.
Szeparálódás a természetesebbnek tűnő gondolatcsere, pl. fórumozás helyett.
Ahogy fölgyorsultak az események ápr. óta, az alkalmazkodás egyik jele lehetne, ha írástudóink tömörebben, rövidebben mutatnának rá a lényegre.
Lehetne visszatérni akár ahhoz a régimódi megoldáshoz is, amit a rikkancsok is alkalmaztak: főcímben összefoglalva a lényeget.
Egy-két bekezdésnél többet senki nem olvas el, aki már a net rabja lett.
Egyetértek Gépfronttal.

Eleve a podcast egy elég halva született, kis elérésű formátum, amit egy szűk réteg fogyaszt. 2026-ban az emberek többségének egy pár bekezdéses cikk a figyelemablakuk csúcsa.