Isten óvja Magyarországot!

Ki gondolta volna, hogy a liberális Bibó ilyen népszerű lesz egyszer az orbánista táborban?

Márai Sándor az Ég és föld című kötetében egy helyen arról értekezik, hogy akárcsak az emberi élet szakaszainak, a nemzeteknek is van fejlődéstörténetük. A második világháború idején az író úgy vélte, a nyugatias világ népei középkorúak, a kínaiak mosolygósan, az oroszok pedig időtlenül öregek. Rólunk meg azt írta, „a magyart én most harminc és negyven között érzem: már nem virtuskodik ok nélkül, kezdi ismerni erejét, számol és tűnődik.”

A Mester a múlt század negyvenes éveiben fogalmazta meg mindezt, de mivel a bölccsé válás nem párhuzamos a lineáris idő haladtával, hanem összetettebb, mert mindeközben vertikális folyamat is, így ebben a procedúrában sajnos benne van a visszazuhanás esélye is.
Ezt tapasztaljuk most Magyarországon.
A visszaesés tanúi vagyunk, amikor az éretlen, gyatra szellemű, igénytelen és nyafogó magyarok milliói felelőtlenül átváltottak egy Tisza Pártnak nevezett szélhámos illúzióra, és az ország élére odaenyveztek egy politikai komprádort.

Volt felelős döntés, és volt a nettó felelőtlenség. Ismerjük az eredményt. Felnőtt számba nem vehető a lakosság majdnem fele.
Utoljára a rendszerváltozáskor – meg előtte '56-ban – voltunk felnőttek, józanon ítélők és bátrak.
Meggyőződésem, hogy Márai Sándor ma szégyellene bennünket, és mint ahogy a kommunista Magyar Népköztársaságba sem volt hajlandó betenni a lábát, ebbe a mai hazug, önkényeskedő és egy ripők által irányított Magyarországra se látogatna vissza.
Miért tenné?
Hogy megszégyenülve azt lássa, ebben a vármegyétlenített, jogtipró, a bosszúszomjas csőcselék legalantasabb ösztöneivel zsonglőrködő hazában bizonyos vezetőknek minden megengedett, miután választást nyertek?