A mindennapi nemleges szavazás: hogyan számolja fel önmagát a gyökértelen Nyugat?

Különös analógiákkal mondja el a sors, hogy mi történhet velünk, csak olvasni kéne a jelzésekből. Évtizedekkel ezelőtt már megtörtént. A hátsó szomszédban élő, idős kádárista világlátásban megcsontosodott házaspárt halva találták az otthonukban. Már hetek óta ott hevertek a földön, valószínűleg elestek, és nem tudtak fölkelni. Gyakorlatilag éhen haltak, mert nem volt senki rokonuk, ismerősük, aki számon tartotta volna őket. Egyetlen lányuk fiatalon meghalt, Rokonaik mesze vidéken éltek, részben már ők is meghaltak, a fiatalabbat meg tán csak temetésekkor látták. A pártjuk az életük origója, a rokkant öregekre rá sem nyitotta az ajtó. A szomszéd kutyája vette észre, hogy baj van, ő ugatott addig hangosan és kitartóan, amíg fel nem törték a házuk ajtaját jótét lelkek. Így múlnak ki a civilizációk is, lassan öregenént, mikor már nem bírnak fölállni. A forradalom, a gyújtogatás csak lázas tünet, a hosszas agónia közben. Ezer év múlva a régészek felettünk is, mint számos holt város feltárásakor csodálkozva kérdik, ugyan mi történhetett, hiszen nem találják nagy csaták, gyújtogatások, vagy földrengések pusztítása következtében várható csontvázak hekatombáit, csak az enyészetet.