Hack Péter szerint a magyar ügyészség állapotát több jel is válságosnak mutatja: a szervezet már kevésbé vonzó a pályakezdő jogászok számára, nagy a fluktuáció és a túlterheltség, miközben sokan távoznának.

Az ELTE emeritus professzora az InfoRádió Aréna című műsorában, Exterde Tibor riporter kérdéseire hangsúlyozta, hogy az ügyészség különösen nagy hatalommal rendelkezik, hiszen alapvetően meghatározza, ki és milyen váddal kerül bíróság elé. Szerinte az elmúlt 25 évből húsz évig legfőbb ügyészként dolgozó Polt Péter személyi döntései és vezetési felfogása erősen meghatározták a szervezetet, miközben a közvélemény egy részében politikai kötődése miatt megrendült a bizalom. Hack szerint az új legfőbb ügyész egyik legfontosabb feladata ezért a szakmaiság és a szervezeten belüli bizalom helyreállítása lenne,

ennél is nagyobb kihívás azonban annak bizonyítása, hogy az ügyészség pártatlanul, függetlenül és politikai befolyástól mentesen működik.

Hack úgy látja, a legfőbb ügyész személyéről kialakult politikai konfliktus tovább ronthatja a már meggyengült szervezet helyzetét. Bár szerinte érthető a köztársasági elnök érvelése amellett, hogy az ügyészséget jól ismerő, belülről érkező vezetőre van szükség, történelmi példaként Györgyi Kálmánt említette, aki kívülről érkezve a rendszerváltás után rövid idő alatt képes volt helyreállítani az ügyészség szakmai és társadalmi tekintélyét. Hack szerint olyan legfőbb ügyészre lenne szükség, aki a szakma és a politika szélesebb körének bizalmát is élvezi, ezért jobb lett volna több lehetséges jelöltről előzetesen egyeztetni.

Figyelmeztetett arra is, hogy ha az új vezetőt egyszerűen a Tisza Párt „bábjának” tekintenék, az nem oldaná meg a problémát: a cél nem az lehet, hogy az ügyészség egyik politikai irány helyett egy másik felé forduljon, hanem hogy átlátható, szakmai és érdemeken alapuló működés alakuljon ki.

A jogász különösen veszélyesnek nevezte az ügyészség és a politika közötti nyilvános konfliktust,

mert szerinte az alapjaiban áshatja alá az igazságszolgáltatásba vetett társadalmi bizalmat. A volt központi nyomozó főügyészségi vezető azon állításával kapcsolatban, hogy felettesei „irányba próbálták állítani”, Hack hangsúlyozta: nem tudja, pontosan mi történt, de bűncselekmény elkövetésére irányuló utasítást az ügyész köteles megtagadni, a jogszabálysértő utasítás írásba foglalását pedig kérheti. Szerinte ha általános gyakorlat lett volna az ügyészek politikai vagy más szempontú „irányba állítása” – aminek fennállását ő maga nem tudja megítélni –, az súlyos bizalmi problémát jelentene.

Hack szerint az ügyészségnek a nyilvánosság felé is sokkal aktívabban kellene megvédenie szakmai döntéseit, mert hosszú távon csak egy nagy tekintélyű, erős integritású, szakmailag hiteles szervezet képes távol tartani a politikát a büntető igazságszolgáltatástól.