Michal Koudelka, a cseh polgári elhárítás, a BIS vezetője a Guardiannek arról beszélt, hogy egy esetleges orosz provokáció időtávja már nem évek, hanem hónapok. Lehetséges forgatókönyvként egy korlátozott behatolást, hamis zászló alatt végrehajtott provokációt, dróntámadást vagy nagyszabású befolyásolási műveletet említett. Az ilyen akciók célja, hogy próbára tegyék, hogyan reagál a NATO, és mennyire egységes a szövetség egy nem egyértelmű incidens esetén.

Lett nem, lengyel de

Óvatosabb Normunds Mežviets, a lett VDD vezetője. Szerinte vannak arra utaló jelek, hogy Moszkva határozottabb európai fellépésre készülhet, de nincs bizonyíték közvetlen támadási szándékra. A balti értékelések szerint a pánikkeltés önmagában is szolgálhatja az orosz információs műveletek céljait. Edgars Rinkēvičs lett elnök közben arra figyelmeztetett, hogy az ukrajnai háborúban alkalmazott dróntechnológia rendkívül gyorsan fejlődik, miközben az európai lég- és drónvédelem több területen lemaradásban van.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök néhány nappal korábban ennél konkrétabb hírszerzési értesülésekről számolt be a lengyel parlamentben. Azt mondta, a hírszerző szolgálatok értékelése szerint az orosz tervek között szerepelhetnek Ukrajnát támogató NATO-országok, köztük Lengyelország elleni „hibrid drón- és rakétacsapások”. Ezeket Moszkva a lengyel kormányfő szerint akár véletlen incidensként is beállíthatná, ezzel tesztelve, hogy a NATO miként reagál, és mennyire hiteles az 5. cikk szerinti kollektív védelem. Tusk szerint a késő ősz és a tél lehet a háború következő különösen kritikus időszaka.

A különböző hírszerzési értékelések elsősorban olyan korlátozott vagy hibrid műveletek kockázatának növekedéséről beszélnek, amelyeknél szándékosan nehéz lehet eldönteni, hogy elérik-e a NATO elleni fegyveres támadás küszöbét.