T/17337 A számvitelről és a könyvvizsgálói tevékenységről szóló törvények módosításáról
ELNÖK: Két percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak.
PRÓBAÜZEM
ELNÖK: Két percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak.
ELNÖK: Megadom a szót Herényi Károly képviselő úrnak.
ELNÖK: Szintén írásban előre jelentkezett Horváth János képviselő úr. Öné a szó.
ELNÖK: Kérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) A vitában elhangzottakra Molnár Albert államtitkár úr válaszol.
ELNÖK: Megadom a szót Szászfalvi László képviselő úrnak.
ELNÖK: Kékkői Zoltán képviselő úré a szó.
ELNÖK: Megkérdezem Molnár Albert államtitkár urat, kíván-e válaszolni. (Molnár Albert jelzi, hogy nem kíván válaszolni.) Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára…
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a kijelölt bizottságok állásfoglalásának, valamint a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésének ideje következik, 5-5 perces időkeretben. Bejelentem, hogy valamennyi kijelölt…
ELNÖK: A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Steinerné Vasvári Évának.
ELNÖK: Az emberi jogi bizottság előadója következik. Megadom a szót Németh Erika képviselő asszonynak.
ELNÖK: A bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Farkas Flórián képviselő úr adja elő.
ELNÖK: Megadom a szót Vargáné Kerékgyártó Ildikónak, a foglalkoztatási bizottság előadójának, aki a bizottsági állásfoglalás mellett a megfogalmazódott kisebbségi véleményt is ismerteti, úgyhogy önnek nem öt, hanem tíz perce…
ELNÖK: A költségvetési bizottság előadója Kékesi Tibor alelnök úr. Öné a szó.
ELNÖK: A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Sisák Imre képviselő úrnak.
ELNÖK: Megadom a szót Gy. Németh Erzsébet képviselő asszonynak, az önkormányzati bizottság előadójának.
ELNÖK: A kisebbségi véleményt Tasó László ismerteti. (Tasó László nincs jelen.) Nincs a teremben. Megadom a szót Török Zsolt képviselő úrnak, az ifjúsági bizottság előadójának.
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ezzel a bizottságokban megfogalmazódott vélemények ismertetése véget ért. Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 20-20 perces időkeretben. Közben kétperces…
HARRACH PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon nehéz szakmai és társadalompolitikai szempontokat érvényesíteni a politikai polémia közepette,…
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr jelezte, hogy a Házszabály 45. § (2) bekezdésének rendelkezése alapján fel kíván szólalni a mai vitában. Megadom a szót a miniszterelnök úrnak.
ELNÖK: Az európai ügyek bizottsága alelnökének, a bizottság előadójának, Kocsi László képviselő úrnak adom meg öt percben a szót. (15.40)